Back to top

Újra Erdővarázs

Még a tavalyinál is több tematikus sátorban mutatták be az állami erdőgazdaságok a hazai erdők varázslatos titkait és az erdészek sokrétű, értékteremtő tevékenységét a főváros szívében, majd néhány hétre rá a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár keretében.

A Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezésére és támogatásával rendezett Erdővarázs családi napokon így összességében egy egész héten át ismerkedhettek kicsik és nagyok a magyar erdők értékeivel, növény- és állatvilágával, az erdőket kezelő állami erdészetek több mint másfél évszázados hagyományokra épülő munkájával.

Az erdészeti erdei iskolák élménypedagógiai programján alapuló interaktív foglalkozásokon játszva fedezhették föl a gyerekek a hazai erdők, különleges világát. Testközelből tudhattak meg izgalmas részleteket a fák hasznosításáról, az erdőgazdálkodásról, számukra is érthető példákon keresztül rádöbbenhettek, hogy milyen fontos szerepet játszanak az erdők a vidék életében, vagy a klímaváltozás hatásainak mérséklésében. Tudatosult bennük, hogy sokuk kedvenceit, a kisvasutak egy részét is az állami erdőgazdaságok üzemeltetik, számos turistaházat, szálláshelyet működtetnek, és a kezelésükben lévő területeken vadgazdálkodással is foglalkoznak. Megannyi ehető finomságot nyújtanak számunkra az erdők, és persze ezernyi élményt, amit bakancsosan, kerékpárral és akár lóháton is fölfedezhetünk. De vigyázni is kell az erdőkre, amiben szintén példaképeink lehetnek az erdészek.

A Szabadság téri II. Erdővarázs Családi Napon az ismeretterjesztő programokat egyebek közt a magyar népi hagyományokból is merítő zenés színpadi előadások (Első Pesti Rackák Ferenczi Györggyel, Góbé zenekar, Rutkai Bori Banda, Kiskalász zenekar), valamint utca- és bábszínház, továbbá a Budakeszi Vadaspark semmihez sem fogható Állatijó Bemutatója is színesítette.

Az Erdővarázs programjai az OMÉK keretében, a Kincsem Parkban folytatódtak. A kiállításon szakmai tevékenységüket is hangsúlyozta a 22 állami erdőgazdaság. Mintegy 150 négyzetméteres közös standon mutatták be erdei turizmust szolgáló közjóléti létesítményeiket, köztük a kilátókat, az erdei vasutakat, valamint az erdei iskolákat és az erdei szálláshelyeket. Kiállították az Erdei delikátesz üzlethálózat termékeit is, mindezt erdőt idéző, magaslessel, erdei tűzrakó hellyel színesített környezetben, a megfáradt látogatók pedig raklapbútorokon pihenhettek meg.

 

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2017/5 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A mezőgazdaság hatására az erdők fele tűnt el Európában

Európa erdeinek több mint a fele eltűnt az elmúlt 6000 évben a mezőgazdasági területek iránti megnövekedett igény és a fa tüzelőanyagként való hasznosítása miatt - állapították meg a Plymouth Egyetem kutatói.

25 ezer hektáros óriás erdőt telepítenének Nagy-Britanniában

A héten jelentette be a brit kormány, hogy nagyszabású erdősítési projektet indítanak: ha a teljes projekt megvalósul, akkor parttól partig, Liverpool és Hull városa közötti helyenként közel 200 kilométer széles sávban fognak ötvenmillió fát telepíteni, összesen 25 ezer hektárnyi területet lefedve.

Száznál is több vaddisznót költöztettek el a főváros közeléből

A főváros környéki erdőkben csütörtök reggel öt vaddisznót fogtak be a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei, ezzel egy év alatt százra emelkedett a területről sikeresen eltávolított állatok száma - közölte a társaság.

Vigyáznak az év madarára Baranyában

Az év madarának választott vándorsólyom Baranyában jó ideje megtelepedett, fiókákat is rendszeresen nevelnek ezek a ritka ragadozók. A különös értéke miatt azonban hétpecsétes titokként őrzik a fészkelőhelyek adatait a természetvédők, alapos okuk van az óvatosságra.

Már hatályos az új erdőtörvény végrehajtási rendelete

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvénynek (a továbbiakban: Evt.) az erdőgazdálkodók helyzetének javítását célzó módosítása elengedhetetlenné tette a törvényben foglaltak alkalmazásához szükséges kiegészítő jogszabályok módosítását is.

Páratlan panoráma nyílik a Balaton-felvidékre a Batsányi-kilátóból

A Keszthelyi-hegység barlangjainak, növényritkaságainak felkutatása, a hegyek-völgyek bejárása nem fér bele egy-két napba. Valamelyik kilátóra azonban néhány óra alatt is felkapaszkodhatunk, ha varázslatos tájat szeretnénk látni. Mindközül talán a Batsányi-kilátóból nyílik a legszebb panoráma.

Enyhe idő, saras utak

Elkezdődött az új év, melyben sok izgalmas feladat elé nézhetünk. Már az első héten a természet nagy kihívást adott nekünk, hiszen a téli fagy helyett a +10 fokos meleg idő köszöntött be.

Dámvadban verhetetlenek vagyunk

Az őzekkel, vaddisznókkal akár a kirándulók is találkozhatnak, s növekszik a gímszarvasok létszáma is, a megye északkeleti részében élő dámszarvas-populáció pedig a legjobb minőségű a világon – mondta el dr. Szendrei László, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszékének adjunktusa.

Tolnai zöldutakon

A Tolnai-Hegyhát álomba varázsol és erdőbe küld, ha pedig hozzávesszük a Völgység csodás tájait is, akkor biztosan visszavágyik, aki egyszer is idelátogat. A nagyobb léptékű túraútvonal kialakítása a Zöldút gondolat jegyében történt, ami a közös értékek feltárása mellett, a ma élőkre maradt természeti és emberi örökségek megőrzésére és a tudás átadásának közösségformáló erejére törekszik.

Nemes szenvedélyek – interjú herceg Esterházy Antallal

Nagystílű hajdanvolt estélyek és vadászatok elevenednek meg herceg Esterházy Antal elbeszéléseiből, aki most a fertődi kastély dísztermében idézi a családi legendáriumot. Őt magát hamar kiröpítette a nagyvilágba a történelem háborús forgószele, de ősei magyarországi birtokai számos vadászkaland és lovas esemény helyszínéül szolgáltak.