Back to top

Szellemi kulturális örökségünk: A selmeci diákhagyományok

A selmeci diákhagyományok jóval többet jelentenek, mint néhány elszigetelt, Selmecre visszavezethető szerveződés szokásainak tovább örökítését. Jóval többet, mert a mai magyarországi diákhagyományok innen nőttek ki, s váltak az országban általánossá. Egyediségét, különös értékét az is bizonyítja, hogy 2014-ben az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága felvette a Szellemi Kulturális Örökség Jegyzékébe.
Most induló sorozatunkban a selmeci diákhagyományok kialakulását, változását és fontosabb elemeit ismertetjük. Az első részben áttekintjük, hogy mit is értünk hagyomány alatt, hogyan és miért jöttek létre a diákhagyományok, miképpen vált Selmec hazánkban ez utóbbiak kiindulópontjává.

Hagyomány alatt a régebbi korokból, időszakokból többnyire nemzedékről nemzedékre szálló és valamely közösségben továbbra is fennmaradó, érvényesülő szokást, erkölcsöt, ízlést, felfogást, szellemi alkotást értjük, amely általában íratlanul – vagy elvétve írott feljegyzésekben – megmaradt.

Tehát hosszabb idő kell ahhoz, hogy a hagyomány kialakulhasson és fennmaradhasson, de időközben változhat is, mivel gyakorlása többnyire nem szigorú szabályokhoz kötött. A hagyományok fennmaradásának záloga, hogy azokat valamely közösség a sajátjának ismerje el, őrizze és továbbadja a későbbi nemzedékeknek. (Nálunk a korábbi évszázadokban a hagyomány és a hagyaték között nem tettek különbséget, mindkettőt a hagyomány szóval illették.) Mindaddig, amíg nemzedékről nemzedékre akadnak olyanok, akik tisztelik, őrzik a hagyományokat, azok jó eséllyel élnek tovább. Ha viszont a közösség tagjai szakítanak velük, óhatatlanul elsorvadnak, elhalnak. Ugyanakkor annak is tanúi lehetünk, hogy elfeledett hagyományokat későbbi hagyománytisztelők újjáélesztenek.

A hagyományokat sokféleképpen csoportosíthatjuk, léteznek például családi (pl. keresztelés, házasságkötés, temetés) vagy népi hagyományok (karácsony, húsvét, Luca napja, fosztás, szüreti felvonulás, aratóünnepség), melyek java részét még ma is gyakoroljuk, megéljük. De beszélhetünk irodalmi, népzenei hagyományokról, miként szóhagyományról, szájhagyományról is. Nézzük azonban, hogy a diákhagyományok hogyan is alakultak ki.

Selmecbánya

Selmeci akadémisták 1856-ban
Selmeci akadémisták 1856-ban
A diákhagyományok az iskolákban, hosszabb idő alatt jöttek létre, történetüket Európában a 12. századig lehet visszavezetni. A középkori, kora újkori egyetemeken (pl. Pádua, Heidelberg, Wittenberg) tanuló diákok többnyire a jól szervezett iparoscéhek évszázadok folyamán kialakult közösség-összetartó szokásait vették át, és azokat aztán magukra formálták.

Az úgynevezett vándordiákok (peregrinusok) révén hazánkba is eljutottak ezek a hagyományok, és először a protestáns kollégiumokban, elsősorban Debrecenben és Sárospatakon vertek tanyát a 16–17. században.

Korsó- és szalagavató szakest 1981-ben
Korsó- és szalagavató szakest 1981-ben
A 18. század második felétől – a diákautonómia fokozatos gyengülésével – azonban mindinkább elhalványultak. Ezzel szinte egy időben a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián viszont erősödött a német diákoktól átvett hagyományok gyakorlása.

A selmeci diákhagyományok elemei jelenkori oktatási intézményeinkben is fellelhetők, hiszen nincs olyan középiskola, ahol végzéskor ne szerveznének ballagást, amely több egyetemünkön, főiskolánkon, újabban általános iskoláinkban is szokássá vált. A diákok az iskolától búcsúzva a Ballag már a véndiák… című dalt éneklik, miközben végigvonulnak az intézményben és az annak helyet adó településükön. A ballagás napján, pontosabban éjszakáján a végzősök fölkeresik tanáraikat, s szerenáddal fejezik ki tiszteletüket.

A felsőoktatási intézmények elsőéves hallgatóikat gólyatáborban fogadják, amely gólyaavatással, gólyabállal zárul. A középiskolák végzős diákjai szalagot tűznek fel, amellyel hírül adják, hogy hamarosan befejezik tanulmányaikat. Az utolsó tanítási napon a búcsúzó évfolyamok diákjai vidámballagás keretében, vicces öltözékekben bolondoznak iskolatársaikkal, végiglátogatva iskolájukat, városukat.

Mindezen hagyományok – talán nem meglepő – mind Selmecről származnak, az ott kialakult diákhagyományok tovább élései, illetve módosulásai.

A selmeci diákhagyományok kialakulásában, fennmaradásában döntő szerepe volt a városnak, Selmecbányának, amely a középkori Magyarország egyik leggazdagabb szabad királyi bányavárosa, s a bányászati és kohászati, majd erdészeti felsőoktatás központja volt. A selmeci akadémián – annak európai hírű oktatása miatt – tanuló számos külföldi hallgatónak köszönhetően a németországi diákszervezetek, a Burschenschaftok mintájára alakultak ki a selmeci diákszokások. Ehhez azonban az is kellett, hogy a bányászat-kohászat hanyatlásával Selmec a 19. század végére fokozatosan elszigetelődött, „alvó várossá” vált, amit az akadémisták (az akkori egyetemi hallgatók) uralhattak.

Sopron

Karnevál, azaz vidámballagás Sopronban 1980-ban
Karnevál, azaz vidámballagás Sopronban 1980-ban
Jelentős fordulat következett be a hagyományok gyakorlásában és őrzésében 1918 decemberében, amikor az ismert történelmi események miatt a Bányászati és Erdészeti Főiskola költözni kényszerült. Az új székhelyen, a polgári Sopronban is adottak voltak azonban azok a feltételek, amelyek keretében végül is fennmaradhattak a selmeci diákhagyományok, a hallgatóság körében tovább élhetett a „selmeci szellem”.

A bányászati-kohászati oktatás Miskolcra költöztetése, mely 1949–1959 között zajlott, viszont törést okozott a hagyományőrzésben, mivel az erdészszaktól térben elváltak az évszázados testvérszakok. Ezt fokozta még az 1950es évek sajátos politikai légköre, a reakciósnak kikiáltott selmeci diákhagyományokat igyekeztek elsorvasztani.

Ez csak részlegesen sikerült, mert akkor is voltak hallgatók, akik a megfélemlítések, megtorlások ellenére vállalták a múltat, s őrizték több évszázados örökségünket.

Országos elterjedtség

A selmeci diákhagyományok őrzésének letéteményesei maguk az egyetemisták. Ők azok, akik Sopronba, illetve Miskolcra kerülve megismerkednek a hagyományok elemeivel, megélik azokat, majd átadják őket az utánuk következő évfolyamoknak. Ebben segítségükre van néhány egyetemi oktató és jó néhány végzett erdő-, bánya- és kohómérnök is, akik életre szólóan elkötelezték magukat a hagyományőrzéssel. Például a diákkorukban megismert selmeci-soproni nótákat, társas összejöveteleket megtartják, vagy éppen a diákszokásra utaló tárgyakat őrzik.

S örömteli az is, hogy a selmeci diákhagyományokat nem csak a tradicionális szakok hallgatói viszik tovább, csatlakoztak ahhoz a Sopronban, Miskolcon, Székesfehérváron és Dunaújvárosban alapított új szakok is.

Mit is jelentenek nekünk a selmeci diákhagyományok? Bizonyára jóval többet, mint néhány elszigetelt, Selmecre visszavezethető szerveződés szokásainak tovább örökítését. Jóval többet, mert a mai magyarországi diákhagyományok innen nőttek ki, s váltak az országban általánossá. A selmeci diákhagyományok egyediségét, különös értékét mi sem bizonyítja jobban, hogy azt az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága 2014-ben felvette a Szellemi Kulturális Örökség Jegyzékébe.

 

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2017/5 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Dutra-találkozó lesz Komáromban

Az egykor Kispesten gyártott Dutra rakodók és traktorok rajongói tartanak találkozót szombaton a komáromi Petőfi Sándor Művelődési Házban.

Január végétől lehet jelentkezni az idei vándortáborokra

Új élmények, és öt új útvonal várja a Vándortáborba jelentkező iskolás gyerekeket és kísérőiket az ország legszebb tájain. Összesen már 19 helyszín és három mozgásforma közül választhatnak a diákok és tanáraik. Az év legkalandosabb és környezettudatosabb táboraiba kedvezményes áron közel 10000 gyermek juthat el az idei szezonban.

Több mint hétezer gyerek a NYÍRERDŐ-nél

Egyre népszerűbb a NYÍRERDŐ Zrt. által fenntartott Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola, és a Nyíregyházi Erdészete által fenntartott Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola is eredményes évet zárt.

Összefogtak az agrárkarok: az egyetemi tangazdaságokat fejlesztenék

Agrárképzést folytató felsőoktatási intézmények dékánjainak egy csoportja tartott megbeszélést kiadónk épületében. A tanácskozás célja a gyakorlati képzésben fontos szerepet játszó egyetemi tangazdaságok fejlesztésének előkészítése volt.

Educatio 2019: célkeresztben az agrárképzések

A magyar oktatási ágazat seregszemléjének tartott kiállítás 19. alkalommal várta a továbbtanulni kész fiatalokat. Az idei tapasztalatok azt mutatták, a végzős gimnazisták körében többségben vannak, akiknek határozott elképzeléseik vannak a jövőjüket illetően, közöttük pedig sokan kifejezetten agrárképzéseket keresnek.

Indul az ORSZÁGOS ISKOLAKERT-FEJLESZTÉSI PROGRAM

Az Agrárminisztérium, az Iskolakertekért Alapítvány, a Váci Egyházmegyei Karitász és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara saját iskolakert kezdeményezéseik összehangolásaként országos iskolakert-fejlesztési programot indít januárban, melynek keretében tankertet hoznak létre a nagyvárosi iskolákban. A program legfontosabb célja a szemléletformálás.

Ahol a Kisalföld és a Bakony összeér

A Bakonyerdő Zrt.-ről elsőként a nevében szereplő hegyvidék, vagy a Balaton-felvidék jut legtöbbek eszébe, de területünk nem csupán e két tájra terjed ki. A hegyvidék lábánál, a Marcal folyó medencéjében fekvő Pápa–Devecseri síkság erdeinek jó részét is mi kezeljük, s e változatos, gyönyörű vidék számos fölfedezni valót tartogat az ide érkezőknek.

Téli erdei kalandok

A vízkereszt után beköszöntő farsangi időszak kemény fagyokkal, még több hóval érkezett, mely remek alkalmat teremhet egy téli erdei kalandra. Az erdő „láthatatlan” kapuját kitárva szeretettel várjuk a kirándulókat az állami erdőkbe, azonban felhívjuk a figyelmet a téli kirándulás legfontosabb íratlan szabályaira.

Fásítással jövedelmezőbb lehet a mezőgazdálkodás

Az agrárerdészeti rendszerek, fásítások számos előnyük ellenére még kevésbé elterjedtek hazánkban. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a helyzet megváltoztatása érdekében kiadványt jelentetett meg és országos előadássorozatot indított a témában.

Vajda Bertalan: Teliholdnál

Egy fotós, egy kép, egy történet sorozatunk következő részének szereplője pályafutását egy amatőr fotóstanfolyamon kezdte, azóta autodidakta módon tökéletesíti tudását. A telihold fényénél megörökített lecsapó villám saját megítélése szerint is az egyik legkülönlegesebb hangulatú fotója erről a természeti jelenségről.