0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Nem elég menő az iskolatej

„Kóla chips, térerő, ettől leszel nagymenő…”-hangzik a Kormorán együttes slágere. Természetesen a zenekar ironikusan fogalmaz erről a hármas egységről. Tej, szendvics, levegő is lehetne az egészséges hármas, ám a reklámok a feelinges, cukrozott üdítőt, a bulikhoz való rágcsákat, és az elektromos kütyüket állítják az egészséges életmód útjába a fiatalok előtt.

Ha a gyerekek rákapnak ezeknek az ízére, a kevésbé ízesített, ugyanakkor egészséges élelmiszereket már nem részesítik előnyben. Ezt bizonyítja, hogy a reklámtermékek fogságába esett fiatalok az ingyenes iskolatejet és a korlátozott mennyiségű cukorral készült gyümölcsjoghurtokat néha fenntartásokkal kóstolják meg. Már ha egyáltalán megkóstolják.

– Egyszer egy egész tálca kefirt vittem haza az iskolából, mert megmaradt – mesélte Varga Péter kétgyermekes apuka. – Néhány nap alatt, még a szavatossági idő lejárta előtt elfogyott: adtam a nagyszülőknek és a szomszédoknak is belőle. Anyagilag nem vagyunk rászorulva, ám sajnáltam, nehogy kidobják.

A gyerekek azonban ennél sokkal leleményesebbek, ha a tejtermékek megmentéséről esik szó.

– Ha megmarad az osztályban a gyümölcsjoghurt, hazaviszek belőle, teszek bele egy kanalat, és beteszem a mélyhűtőbe. Az egész család szereti az így készült gyümölcs-jégkrémet

– mesélte a negyedikes Surányi András.

– A natúr joghurtból gyroshoz szoktunk öntetet készíteni, a kefir pedig süteménybe kerül – mondta Maráczi Nóra.

A diákok egyébként gyakran játszanak tippelőset, ha gyümölcsjoghurtot kapnak iskolatej helyett, mert azt mondják, sosem tudják előre, milyen lesz benne.

– A gyerekek jó időben a hűsítő tejet, hidegben inkább a joghurtot részesítik előnyben – mondta el a megyei lapnak Agócsné Horváth Andrea, a kaposvári Kisfaludy Utcai Tagiskola igazgatója. – Nálunk van közös hűtőszekrény, ahová a maradék tejtermék kerül, így ha a tízóraihoz felkínált termékekből marad, a bontatlanok oda kerülnek. Ezt délután újra felkínáljuk a gyerekeknek az uzsonnához. Mivel nincs bolt az iskola közelében, egy-egy otthon maradt uzsonnát is könnyen pótolhatnak az iskolatej programnak köszönhetően. A tanulóink többsége jómódú családból származik, és otthonról bőséges tízórait, uzsonnát hoznak, ám járnak hozzánk olyan gyerekek is, akiknek az iskolatej a reggelijük.

Nagybajomban, az általános iskolában kevesebb iskolatej vagy tejtermék marad meg.

– A mélyszegénységben élő gyerekeknél is előfordul, hogy idegenkednek attól, amit nem ismernek

– mondta Wallinger Endre, az iskola igazgatója. – Ha a család nem engedheti meg magának az egészséges ételeket, nekünk is nehéz elfogadtatni az újdonságokat a fiatalokkal.

A kaposvári Fino-Food Kft. azon dolgozik, hogy különböző fejlesztésekkel népszerűsítsék a tejtermékek fogyasztását, ami tovább növelheti az iskolatej program népszerűségét is.

– Fontos szempont az is, hogyan lehetne „menőbbé” tenni a tejtermékfogyasztást

– mondta Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezetője.

A kaposvári tejüzem tejet, kefirt, natúr joghurtot, sajtot, gyümölcsjoghurtot küld az iskolásoknak. Jövő tanévben pedig bővíteni szeretnék a termékpalettát kakaós tejjel és ízesített tejjel is, amelyek a gyerekek kedvencei.

– Azt mi is érzékeljük, hogy a kefirt kevésbé kedvelik a gyerekek, ám a dietetikus szerint fontos a változatos táplálkozás – mondta Szommer Gábor értékesítési és beszerzési igazgató. – Úgy látjuk, hogy azokban a térségekben, ahol a gyerekek kevésbé jutnak reggelihez és egészséges ételekhez, jobban elfogy a kefir is.

Szommer Gábor azt mondja, elképzelhető, hogy a gyerekeknek jobban ízlik másik, hasonló termék, de ez csupán egy dolognak köszönhető.

– Előfordulhat, hogy a másik háromszor több hozzáadott cukrot tartalmaz, mint az általunk készített gyümölcs joghurt, vagy kakaós tej – mondta. – Mi gondosan ügyelünk arra, hogy termékeink csupán az iskolatej rendeletben megengedett cukorértéket tartalmazzák, így ezek egészségesebbek a boltban kapható átlagos termékekénél.

A tejtermékek fogyasztása egy egészséges társadalom létrejöttét eredményezheti

Az Európai Unió tagországaiban már régóta hagyománya van az iskolatejnek. Hazánkban nem csak az egészséges életmódra nevelés részét képezi az iskolatejprogram, hanem a tejtermelők támogatását is szolgálja. S azokban a térségekben, ahol magas a mélyszegénységben élők száma, a tejtermékeknek köszönhetően plusz étkezést biztosítanak a gyerekeknek, ráadásul egészséges táplálékkal. Magyarországon napjainkban félmillió iskolás kap naponta valamilyen friss tejterméket az iskolatejprogram keretében a tanév több mint 180 napján keresztül. A diákok tíz százalékának, pontosan 47 ezer kisdiáknak a kaposvári Fino Food Kft által működtetett tejüzem küldi az iskolatejet, joghurtot, sajtot és kefirt, ezáltal négy megyét látnak el az egészséges ételekkel, italokkal.

Forrás: sonline.hu