Back to top

Isten szerelmes levele

A reformáció 500 évéről megemlékező esztendő végéhez közeledve Bogárdi Szabó Istvánnal, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Református Egyházkerületének püspökével arról beszélgettünk, hogyan látta a reformáció embere a teremtett világot.

• A születő reformáció friss szemmel tekintett saját korára, és bátor, tiszta válaszokat adott az emberek alapvető kérdéseire. A ma emberének mit tud adni a félezer évessé érett református egyház?

Ötszáz éve – a maival ellentétben – rendkívüli módon vallásos volt az élet, a hit mindenben jelen lévő valóság volt. De akkor is azt kérdezték, mit ad az embernek a kereszténység. A reformátorok nem találtak ki újat, ők az eredeti üzenetet találták meg. Ugyanis azt látták, hogy a kereszténység fája nem jól terem. Sokan várnak róla gyümölcsöt, sokan foglalatoskodnak vele, megkapálják, meglocsolják, meg is nyesegetik, a fa mégsem jól terem. A reformátorok az eredeti üzenetet, magát az Evangéliumot állították újra a középpontba. Mert felismerték, hogy mindig ez van a középpontban. Ha efelé fordulunk – nemcsak tudomásul vesszük az igazságát, de ehhez igazítjuk életünket –, akkor az Evangélium ígérete szerint elkezd az életünk radikálisan megváltozni.

Az egyházban időről időre megjelenő megújító mozgalmak valójában mindig abból a felismerésből indulnak ki, hogy a szeretet valahol kudarcot vallott.

Nem igazán az lesz belőle, nem úgy alakul, ahogy Isten törvényében van, ahogy ezt Jézus alakjában szemlélhetjük. Valami mindig közbejön. Maradjunk a fa példájánál: megnehezedik a fa élete valami okból. Megsérül a virág, vagy élősködők telepednek rá, nem hoz gyümölcsöt, esetleg idegen ágat oltanak a fába, és nem a saját gyümölcsét hozza. Nem jól terem. Az rázta meg a 16. századot, hogy alapvető kérdéssé vált: nem vallunk-e kudarcot a szeretet világában. Minden időben ez a kérdés, a keresztyénség nagy leckéje! Elsősorban önmagunknak. Jézus mondja az Evangéliumban: Orvos, gyógyítsd magadat! Mindenképp magunkon kell kezdeni a számonkérést. És aztán, amilyen mértékben ez kihat a világra, úgy lesznek gyümölcsei mások számára is.

• Püspök úr természeti hasonlattal élt a termő fára utalva. Milyen volt a korai reformáció természetfelfogása, és hogyan változott az idők során? Vannak-e róla fennmaradt írások, nyomát leljük-e teológiai munkákban, lejegyzett beszédekben? Legtöbbünknek talán a zsoltárok szép természeti képei jelennek meg.

Már a Bibliában is természeti képekkel világít meg a szentíró egy-egy igazságot, emberi életmozzanatot, mi több, az embert a természetben élőként mutatja meg. Hadd hivatkozzam megint a fára: Jézus maga mondja, hogy a rossz fa nem tud jó gyümölcsöt teremni, a jó fa terem jó gyümölcsöt. Az embert is, a közösséget is a gyümölcséről lehet megismerni. Ez azért fontos kép, mert a szándékainkkal szoktuk magunkat mentegetni. Hogy jót akartunk, csak nem úgy sikerült. De Jézus megtanít minket arra, hogy szabad a dolgokat a végeredmény felől nézni, ami tetteink „gyümölcse”. Vagy hadd utaljak Jób könyvére: a szenvedő ember Istennel száll vitába nyomorúságai okán, a szenvedéseit kéri tőle számon. És Jób könyvének a végén Isten szól Jóbhoz, felvonultatja előtte a teremtés csodáit, rendjét és tökéletességét. Egy lenyűgöző természeti panorámát látunk, és belehelyezi Jóbot, az embert az egész, csodás univerzumba.

A reformáció korában néhány változás figyelhető meg. Az egyik, amit Max Weber, a híres társadalomtudós úgy írt le, hogy „a természet varázstalanítása”. Ez az érdekes kifejezés azt jelzi, hogy a középkor végének embere – főleg a városi – az őt körülvevő világot félelmekkel telinek látta.

Benn, a város falai mögött biztonságban, többé-kevésbé jól érezte magát. De ha ki kellett menni a városból és átkelni egy erdőn, azt már démonokkal, fenevadakkal, ellenségekkel teli világnak vélte. Úgy is élte meg a középkori ember, hogy teljes mértékben kiszolgáltatott a természetnek.

Aztán a 16–17. századtól kettéválik a nyugati ember gondolkodása. Az egyik felfogás szerint le kell győzni a természetet. Sajnos, ez vált a modern korban uralkodóvá. Emlékszem általános iskola alsó tagozatában a környezetismeret tan­könyvünk első mondatára: „az ember legyőzi a természetet”. Szomorúan, és méltatlankodva azóta is azon töröm a fejem, ki üzent hadat kinek, miféle háború folyik itt. Miért ellenség a természet, hogy le kellene győzni, leigázni?

• Így sikerült tiszta tavakból pusztuló mocsarakat, sivatagokat előállítani, az emberiség „győzelmére”.

Az idén megújult Biblia Múzeum interaktív eszközök segítségével mutatja be a Biblia világát
Az idén megújult Biblia Múzeum interaktív eszközök segítségével mutatja be a Biblia világát
E megközelítésnek roppant sok kárát látjuk. Joggal tölti el az aggodalom a mai embert, hogy vajon 20-30-50 év múlva beszélhetünk-e még természetről, vagy csak civilizációról, ami egy másodlagos környezet. A nagyvárosokban ma már nem látni a csillagos eget, mert a felszíni fényszennyezés eltakarja. Ha elmegy valaki egy plázába, ott műfákat lát mesterséges környezetben.

Van azonban egy másik gondolat, ami azt mondta, hogy nem félelmetes világ a természet. De nem azért, mintha azt sugallaná, hogy le lehet igázni, hanem azért, mert – és ezt épp Kálvin fogalmazza meg Institúciójában – a természet olyan, mint egy gyönyörű színpad. Latinul így hangzik: theatrum gloriae Dei. Isten dicsőségének színtere. És azt mondja Kálvin, hogy Isten minket, embereket beültetett a legjobb páholyba, ahol gyönyörködhetünk a természet rendjében, szépségében, fenségességében. Tehát a reformáció újra felfedezi a bibliai gondolatot.

Ha körülnézünk a teremtett világban, már annak a szépsége, rendje ámulatra késztetné az embert – hogyha azt jól látnánk. Kálvin és a reformáció szerint ezt mi látjuk ugyan, de nem értjük. Érzékeljük, de nem fogjuk fel igazán, mert meghomályosodott a látásunk a bűneink, az önhittségünk miatt. Ezért föl kell tenni a „szemüveget”, vagyis a Szentírás, a Biblia tükrében nézni a világot. És akkor föltárul az ember számára, hogy ha ilyen csodálatos az univerzum és a bolygó, amin élünk, akkor mennyivel csodálatosabb maga az alkotó! Kálvin szerint a világ olyan nekünk, mint egy színház.

De mondhatok akár egy mai hasonlatot: olyan, mint az Isten szerelmes levele – és aki ilyen gyönyörűt tud írni, maga is csodálatos lehet. Ez meghatározó viszony, mert azt jelenti, hogy nem hódításra kaptuk a földet, hanem régi szóval sáfárságra: megőrzésre, gondozásra, fenntartásra. Szimbiózisban van az ember és a természeti világ. Ezt egyszerű belátni: ha elpusztítom a természetet, „kémiai bogyókon” ideig-óráig tán el lehet vegetálni, de az nem élet. E szemléletmódból, ha átszivárog valami a mindennapokba, akkor a minket körülvevő természet nem puszta táplálék- és energiaforrás lesz, amit a végsőkig ki lehet zsákmányolni, hanem az életközegünk. A társa lesz az embernek a természet. A kérdés, hogy az ember tud-e társa lenni a természetnek. Ez a 21. század feladványa. Van tehát érvényes üzenete a reformációnak a ma emberéhez is.

• Püspök úr életében milyen szerepet kap a természet, kötődik-e tájakhoz?

A lelkipásztor ott él, ahol a gyülekezete. Megpróbálok mindig ott otthon lenni, ahol élnem kell. Sárbogárdon telt a gyerekkorom, egy mesebelien végtelennek tűnő kertben. A mezőföldi faluban dimbet-dombot nemigen láttunk. Debrecenben már volt erdő is, kollégistaként kaland volt beleveszni. Jól ismerem a Bakonyt, a Balaton-felvidéket. Gazdag, színes az ország, nem kell messzire utazni, ha pusztaságot keresünk, de ha erdőt, hegyet, akkor sem. Jó vizekben is bővelkedünk. Szépen megrendezett terület ez, mondták is régen a faluban az öreg emberek: Árpád apánk jól tette, hogy nem ment tovább.

 

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2017/06 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Elhunyt a magyarországi természetvédelem atyja

Életének 89. évében, szeptember 10-én elhunyt Rakonczay Zoltán erdőmérnök, az intézményes természetvédelem magyarországi atyja. A szakma az ő érdemének tartja a jelenleg 10 igazgatóságból álló magyarországi nemzetipark-hálózat kialakítását, a szükséges jogszabályi hátterének és működtetési rendszerének megteremtését.

Eperjes Károly: Erdő, víz közelében jól érzi magát

Igencsak szűkös azon színészeink sora, akikhez bármelyikünk gondolkodás nélkül tud valamilyen szerepet társítani. Közöttük pedig még kevesebben vannak, akik pályájuk kezdete óta kizárólag az általuk vallott értékekkel összeegyeztethető munkákat vállalják el. Eperjes Károly a színpadon s azon kívül is erős karakter.

Út az életműdíjig: Tiffán Ede

Tiffán Ede szőlész-borásszal mindig élmény beszélgetni. Most azért kerestük föl, hogy gratuláljunk neki a Magyar Bor Akadémia életműdíjához, de szó esett az elismeréshez vezető életútról, borokról, szőlőről, virágokról és kvaterkázásról is.

Gróf Károlyi József: Szívügye a kiállítás

„Magyarországon eddig még egyéb témából sem rendeztek ilyen rangot képviselő kiállítást” – olvasható egy korabeli erdészeti kiadványban, amely az 1971-es, budapesti Vadászati Világkiállítás előtt íródott. 2021-ben ismételten hazánk ad otthont egy nagyszabású, nemzetközi eseménynek, előkészületeit a rendezvény miniszteri biztosává kinevezett gróf Károlyi József hangolja össze.

Szikora Robi: Az üde kert kikapcsol

A hazai popélet egyik legegyedibb tagját, az örökifjú Szikora Róbertet mindenki ismeri. A különleges, szafaris-katonás stílust, a csikidamot megteremtő énekes-zenész-zeneszerző kertjére és otthonára is büszke lehet.

Átvette a rangos elismerést Bálint György

Az elmúlt évtizedekben végzett példamutató tevékenységéért vehette át a Magyar Szabadságért díjat Bálint György Gödöllőn, a Magyar Szabadság Napján. Ahogyan az ünnepségen elhangzott: az idén kilencvenkilenc esztendős kertészmérnök nemcsak szakmai, hanem személyes életútjával is erőt s hitet adhat legtöbbünk számára.

Stohl András: „Az erdő az én akkumulátorom!”

Stohl András napjaink egyik, ha nem a legtöbbet foglalkoztatott hazai médiaszemélyisége. Élete akár egy folyamatosan változó folyó, amely bizonyos szakaszain akadályba ütközik, hogy nem sokkal azután könnyedén áttörje magát rajta. A családjában már-már hagyománynak tekinthető vadászat iránti szenvedélye azonban állandó.

Póka Egon: Lételeme a zene és az erdő

Kőbánya a hazai rock és blues zene szempontjából különös jelentőségű: a műfaj nagyjai közül többeknek is ebből a fővárosi kerületből indult a pályafutásuk, ennek okán pedig több dalban is visszaköszönnek az itt megélt emlékek – a maguk nyers valójában. Póka Egon, legendás basszusgitáros és zeneszerző máig ott él és alkot, ám a kemény bulik és a lázadás helyett már a tanítás tölti ki az életét.

Reviczky Gábor: Igazi vizes ember és kávénagykövet

Mostanában az erdőket járja, de igazi vizes ember – ezt tükrözi ráckevei kertje is, amelyben nyaranként halászlét főz Reviczky Gábor. A Kossuth-díjas színművésszel a gyermekkori édenről, kedvenc kertjeiről és egy izgalmas utazás tervéről is beszélgettünk.

A világjáró állatillusztrátor

Kókay Szabolcs madárfestő illusztrátor műveivel sokan találkoztunk már, leggyakrabban a tanösvényeken ábrázolt madarai révén. De az emberek milliói leginkább a világ számos országában megjelent trópusi madárhatározókban látott illusztrációit ismerik.