0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Somogyban van elég tűzifa, de az ára igen borsos

Jelentősen nőtt a tűzifa ára januárban Somogy megyében. A vásárlók nem minden fakereskedőnél találnak akácfát, de a megbízható tüzépeken nincs hiány ebből a fajtából sem.

Mivel még mindig nem volt komolyabb hideg a mostani télen, elmaradt a nagyobb tűzifaroham eddig a somogyi tüzépeken. Egy kaposvári kereskedő a megyei lap érdeklődősére elmondta: nagyjából folyamatosan ugyanaz a vevői kör rendel nála. Tapasztalata szerint nem nőtt a forgalom, inkább stagnált a vásárlói kedv.

A lap arra is rákérdezett, milyen árakkal lehet számolni, ha az ember fel akar készülni az évszakban még bőven lehetséges nagyobb hidegekre. – Akácot egyáltalán ne is keressünk, mert nagyon nehéz beszerezni – mondta a kereskedő. – Ha lesz is akác, akkor 3400 forintos mázsánkénti árral kell számolni. Vegyes tűzifát azonban be lehet szerezni, ebben van: bükk, tölgy, cser, sőt, még gyertyán is. Az ára valamivel kedvezőbb az akácnál, 3100 forint mázsánként. Az árak január elsejével emelkedtek, mert már most drágábban adják az alapanyagot a fakitermelők.

– Tavaly nehezen lehetett hozzájutni a tűzifához, de most nincs fahiány

– mondta Paár Károly, aki harminc éve foglalkozik fakereskedéssel Marcaliban. – Most már lehet kapni fát, ha nem is vastagon, de azért lehet – magyarázta. Paár Károly elmondta: somogyi és zalai erdőgazdaságokkal van szerződése. Akácot is lehet nála vásárolni: a konyhakész tűzifa 28 ezer forint, amihez hozzájön még a 27 százalékos áfa. Sőt, a marcali kereskedőnél a NÉBIH által javasolt hasított, hálós ömlesztett tüzelő is kapható, amely gyakorlatilag 0,9 köbméter mennyiségnek felel meg. Ennek ára áfával együtt 32 ezer forint.

– Nagyon felment a tűzifa ára – összegezte a helyzetet Paár Károly. – A legnagyobb probléma szerintem az általános forgalmi adóval van. Tehát a lakosságnak azért drága a fa, mert túl sok áfa terheli. Nem a vadhús és a hal adóját kellett volna csökkenteni, hanem a tűzifáét.

Egyre drágább a tűzifa

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1996 óta folyamatosan növekedett a fűrészlet tűzifa ára. Évente átlagosan maximum kétszáz forinttal drágult 2007-ig. Újabb nagyobb emelkedés pedig csak tavaly következett be, amikor tíz év után ismét jelentősen drágult a tüzelő. 2016-hoz képest a száz kilogramm fűrészelt tűzifára vetített ár csaknem 400 forinttal került többe. S ráadásul még emeltek az idén januárban is egyes kereskedők.

Ezzel együtt azt fontos tudni, hogy habár folyamatosan többe kerül a fa, még mindig ez a legjobb fűtőértékű tüzelőanyag, s a lakosság körében továbbra is a legkedveltebb. Ezt bizonyítják a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal 2015-ös adatai is. Ez alapján a magyar lakosság 17,4 százaléka távfűtéssel, 20,7 százaléka központi gázfűtéssel, 21,5 százalékuk pedig fával, helyiségfűtéssel oldotta meg a hőellátást otthonában.

Forrás: sonline.hu