Back to top

Kulcsosháztól kulcsosházig

A Magyar Zarándokút jele az Isten felé törekvést ábrázolja. A kettős kereszttel áthúzott nyíl nemcsak a tájékozódást segíti, hanem lelki iránymutató is. A Magyar Zarándokúton bárki, bármikor, bármeddig gyalogolhat vagy kerekezhet március végétől november közepéig.
A Bács-Kiskun megyei szakaszán zarándoklók a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. területein is haladhatnak, és kényelmes szállásra lelhetnek a Solti- és Császártöltési Kulcsosházakban.

A keresztény szellemiségű, Esztergomból Máriagyűdre vezető Magyar Zarándokút a barátság, békesség, szeretet, elmélyülés és megnyugvás útja. Segít a testi, szellemi és lelki megújulásban. Végigjárása nehéz feladat és időnként nagy toleranciára van szükség hozzá. Az útvonal jellemzően turistaösvényeken és földutakon, helyenként aszfaltúton vezet a felfestett (sárga nyíl a kettős kereszttel) jelek alapján.

Solti zarándok kilátó
Solti zarándok kilátó
A Magyar zarándokút 9-es számú szakasza (Dunavecse–Apostag) érinti Solt városát. A honfoglalás idején Solt területét Árpád fejedelem foglalta el, halála után fiának, Zsoltnak, a település névadójának a szálláshelye volt. Kiemelkedő jelentőségű természeti érték a várostól keletre fekvő 3905 hektáros szikes tóláncolat. Solt egyik látnivalója a Meleg-hegyi Pincefalu, több mint 600 pincével. A népi műemlékké nyilvánított Pincemúzeumban szőlészeti és borászati eszközöket mutatnak be. A pincék közötti kopárságon épült a zarándok kilátó torony. Solt-Révbér­pusztán magyar őshonos állatokat tartanak és lovas­központ működik. A település legszebb műemlék jellegű épületeinek egyike, az 1826-ban épült késő klasszicista stílusú Vécsey-kastély ma a városi könyvtárnak ad otthont.

A zarándokút 12-es alternatív szakasza (Kalocsa–Dusnok) Császártöltésen is áthalad. Homokmégy és Hajós között a megszokott alföldi táj várja a vándorokat. Kis csatornákkal, vízfolyásokkal szabdalt szántóföldek között jutunk el a Duna-völgyi főcsatornához, az Őrjeghez, a Vörös mocsárhoz, majd Császártöltésen keresztül a Hajósi pincékhez.

A zarándokút a hajósi pincesor előtt vezet
A zarándokút a hajósi pincesor előtt vezet
Császártöltést 1743-ban alapította Patachich Gábor kalocsai érsek. A településen sokan termesztenek szőlőt, készítenek bort, közel annyi – körülbelül 1000 – a borpince, mint a lakóház. Természeti értéke a Vörös-mocsár, tanösvényén a tőzeges mocsár jellemző életközösségeit és a löszpartok madárvilágát ismerhetik meg a látogatók.

A falu településszerkezetének különlegességei az árterület szélén lévő löszpartba fúrt, présházas pinceutcák. A Sváb Tájházban helytörténeti és néprajzi kiállítást rendeztek be.

Makra Zsuzsanna

KEFAG Zrt.

Forrás: Magyar Zarándokút Egyesület (www.magyarzarandokut.hu) és a Magyar Zarándokút Bács-Kiskun megyei szakasza útikalauz

 

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2017/06 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Állattartó telep félmilliárd forintból

Sokkal nagyobb megbecsülést érdemelnek a természetvédelmi területek, nemzeti parkok - jelentette ki az agrárminiszter kedden Makó-Rákoson.

Oviba megy a vadaspark

A Pilisi Parkerdő Zrt. Budakeszi Vadasparkja januártól újabb különleges programot kínál a természet iránt érdeklődőknek. Az intézmény népszerű természetismereti foglalkozásai a 3-7 éves korosztályt célozzák meg.

Jeges útmutató

Néha zavarba jövünk, ha különbséget kell tennünk a fagylalt, a sörbet, a jégkrém vagy parfé között. Miben is a különböznek ezek a jeges édességek egymástól? A legnépszerűbb hideg desszert a fagylalt, amely a jeges édességek etalonja, és számos változatban készíthető. Ismertető jele, hogy legtöbbet a kánikulai napokban veszünk magunkhoz belőle.

Erdésznő lóháton

Bújik a gazdához Herceg, a homlokán csillagot viselő nóniusz. Schmuck Melindával állunk a Nógrádi vár tövében, amikor nekiszegezem a kérdést: erdő vagy ló? Büszkén vágja rá: erdő és ló. Szívéhez közel áll mindkettő, s bár kertészként kezdte pályafutását, a két nagy szerelem megmaradt.

Iránytű a tányérhoz

Akik a Balaton körül pihennek, kirándulnak, azoknak segít vendéglátóhelyet találni a Balatoni Gasztrotérkép. A fiatalos dizájnnal készült térképen olyan helyszíneket tüntetnek fel, melyek elkötelezettek a folyamatos és magas minőségű vendéglátás iránt. Legyen szó street foodról, házias vendéglőről, újhullámos étteremről, termelői piacról, kis pincészetről, vagy komoly méretű borászatról.

Modern borturizmus-marketing

Bár a borturizmusra önálló tevékenységi ágként is tekinthetünk, de ha marketing szempontjából vizsgáljuk ezt a területet, akkor értelmezhetjük értékesítési csatornaként, a borkedvelőket direkt megszólító kommunikációs eszközként is. Felicity Carter a tizedik, Budapesten megrendezett International Wine Tourism Conference (IWINETC) keretében, azaz a Nemzetközi Borturisztikai Konferencián tartott előadást.

Túlkoros erdőt vágnak ki, hogy újat ültessenek

Zöld lombok rejtekében látványos fakitermelés zajlik a napokban Kőtelek határában, a tiszai ártéren. Közel öthektáros területen végeznek – szakszóval élve – véghasználatot, minek során kivágják a jól megtermett fákat. Az Ártéri Erdőbirtokossági Társulat két ütemben folytatja itt a kitermelést.

Nagykanizsai kilátó

Ez év március 21-én sokak kívánsága vált valóra, újra látogatható a nagykanizsai kilátó. Az ország egyik legmagasabb kilátójáról csodálatos panoráma nyílik a városra, a közeli lankás dombokra, a távolban pedig kirajzolódnak a horvát hegyvonulatok.

Vaddisznóktól félnek Révfülöpön

A belterületen élő vaddisznóállományt úgy lehet felszámolni, ha a búvóhelyét, az élelmét, a víz forrását megszüntetik és az elbozótosodott, elhagyott telkeket felszámolják önkormányzati módszerekkel. A vadásztársaság pedig vadbefogókkal eltávolítja a vadat a belterületekről.

A Campus fesztiválon az erdei iskola

Akárcsak az elmúlt évben, idén is bemutatkozik a debreceni Campus Fesztiválon a NYÍRERDŐ Zrt. Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskolája. A rendezvény minden napján (július 18-22) érdekes programokkal várják a résztvevőket a debreceni Nagyerdőben.