0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Óvjuk kacsáinkat az alkoholtól!

Köztudott, hogy a kacsa sokféle takarmányt elfogyaszt, s az is, hogy a változatos takarmánnyal való ellátását igencsak meghálálja. Általában tavasztól őszig a gazdának inkább munkát szokott adni változatos táplálásuk, míg ősztől tavaszig inkább a pénztárcáját terheli meg.

Azokat a kacsáinkat, melyeket a következő évben tovább szeretnénk tenyészteni, óvnunk kell az elhízástól: sok különféle vágott zöldeledelt kapjanak, különböző darákkal meghintve. A kacsák számára igazi csemege a csalán, de a napraforgó és répalevél is nagy mennyiségben etethetők velük. Ősztől pedig jól tarthatjuk őket főzött tört burgonyán, tökön, emellett természetesen szemestakarmány-keverékre is szükségük van.

A kacsa számára, csőrének lapátformája miatt inkább az apróbb magvak fölszedése egyszerűbb, így azokat legjobb apró vályúból etetni. Viszont az árpát, búzát inkább edénybe, nagyobb állomány esetén akár halomba öntve is adjuk. Az árpa egyébként a kacsa legkedvesebb gabonaféléje, ebből bőséggel képes fogyasztani, de vannak olyan példányok is, melyek a kukoricát részesítik előnyben.

Ez utóbbit a récéknek egyszerűen a földre szokták szórni a hagyományos baromfiudvarokban. A kacsák hizlalása során hagyományosan az előző esztendőből megmaradt kukoricát használják – kacsánként, nagyságától függően, 12-15 kilogrammot. Három hét tömés után már érdemes vágni – ekkorra mája már hatalmas, zsírt is bőven nyerhetünk belőle.

A kacsák gyakran nemcsak a zöld- és szemestakarmányt fogyasztják, hanem a gyümölcsfáról lepotyogott termést is. Ilyenkor nem árt résen lennünk, ugyanis madarunk nagyon érzékeny az alkoholra. Különösen a kiskacsák, amennyiben némileg túlérett gyümölcsből kebeleznek be nagyobb mennyiséget, könnyen elszédülnek, lebénulhatnak, sőt az alkoholmérgezésben el is pusztulhatnak.

Forrás: Kistermelők Lapja/magyarmezogazdasag.hu