0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kaposváriak nyerték az Agrolympiát

Bálakazlakból toronyépítés és traktorkerékcsere: nyolc középiskola diákjai közül a Gantner Márk, Bálint Dominik, Vati Flórián és Ládás Olivér alkotta somogyi küldöttség nyert és így ők képviselik hazánkat a harmadik Agrolympián szeptemberben, Portugáliában.

– Bálakazlakból tornyot építettünk, vetőgépet állítottunk be, de toronymagasan a traktorkerékcsere volt a legizgalmasabb – mondta a sonline.hu-nak a 17 éves Vati FlóriánA 4 perc 31 másodperces eredménnyel mi voltunk a leggyorsabbak, igyekeztünk tempósan dolgozni, akárcsak a Formula–1-es szerelők. Sikerült: majdnem egy percet vertünk a második helyezettre.

Nyolc agrárközépiskola csapata indult az erőpróbán, s a kaposvári Ládás Olivér szerint a szervezők igazán kitettek magukért. Életszerű feladatok tömegével tesztelték a hallgatók felkészültségét: volt, amikor a traktoros szlalomozást pontozta a zsűri, a következő pillanatban már centi pontosan tolatva álltak a kijelölt parkolóba.

– A győzelem érdekében odatettük magunkat, motiváltak voltunk, alapvetően ennek köszönhető a győzelem – mondta Bálint Dominik:

Végig jól éreztem magam, s nagyon örülök, hogy kijutottunk a portugáliai döntőre. Ez egyúttal azt jelenti, hogy nyáron nincs lazsálás, augusztusban teljes erőbedobással gyakorlunk.

A versenyre Zsinkó Endre és Kakucs Balázs készítette fel a fiatalokat, akik mindannyian tovább akarnak tanulni. Vati Flóriánt elsősorban a növényvédelem és a növényorvoslás rejtelmei érdekli, s ha minden tervei szerint alakul, az egyetem után családi gazdaságukban áll munkába. S mivel csábít a szakma? Szerinte a mezőgazdaság tettekre sarkallja a bizonyítani vágyó fiatalokat, a pálya ötvözi a hagyományos munkát a modern technikával, s annyi szépséget, izgalmat rejt magában, hogy érdemes még hosszú éveket tanulással tölteni. S addig az agrárolimpia kellő muníciót ad a gyakorlati tudnivalók elmélyítéséhez.

Forrás: sonline.hu