0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Önuralmat gyakorol, és a társaival is kiszúr ez a kismadár

Döbbenetes felfedezést tettek a széncinkék viselkedését vizsgáló svéd tudósok a Lund Egyetemen: a madarak képesek uralkodni magukon. Ezt a viselkedési formát eddig főleg az intelligensebb főemlősöknél és hollóknál figyelték meg.

A kísérletek során a biológusok egy kis, átlátszó hengerbe tettek ételt. Ha a madarak azonnal, „gondolkodás nélkül” csipkedni kezdték, akkor ösztönös cselekedetről van szó. Azonban ha csipkedés nélkül a henger nyitott oldalához mentek a táplálékért, azt önmegtartóztató viselkedésnek lehet nevezni.

Az eredmények alapján a széncinegék önmegtartóztatást gyakoroltak az esetek 80 százalékában. Ez jóval nagyobb arány, mint amit a legtöbb vizsgált állatfaj produkált, és közel egy szinten van az csimpánzok és hollók intelligenciájával.

– Hihetetlen, hogy egy ilyen apró aggyal rendelkező madár is képes az önuralomra. A széncinege agyi térfogata a varjakéhoz képest 3 százalék, míg a csimpánzokénak csupán 0,1 százaléka – mondta Anders Brodin, a biológiai tanszék professzora.

A tanulmányt Anders Brodin vezette, kollégái, Utku Urhan és Emil Isaksson közreműködésével. Néhány éve a biológusok egy másik különleges képességét is felfedezték a széncinegéknek: megfigyeléssel képesek tanulni és emlékezni dolgokra.

A korábbi tanulmány alapján a széncinkék képesek távolabbról megfigyeléseket végezni, és emlékeznek rá, hogy más fajok hová rejtik a táplálékukat.

Azt is kimutatták, hogy a tojók általában jobban teljesítenek ilyen téren, mint a hímek. A széncinkéket a közeli rokonaikkal, a barátcinegékkel és a kormosfejű cinegékkel hasonlították össze. A barát- és kormosfejű cinkékkel ellentétben a széncinkék nem tárolnak élelmet télire. Azonban megfigyelik, hová rejtik az táplálok a rokonfajok egyedei, hogy később ellophassák azt.

– A széncinegék nagyon leleményes kis állatok. Most már azt is tudjuk róluk, hogy képesek önuralmat gyakorolni, ha valamihez hozzá szeretnének férni, például táplálékhoz – mondja Anders Brodin.

Forrás: phys.org