0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Kis erőmű, nagy üzlet

Mezőgazdasági körökben Szaxon Attilát nem kell bemutatni. Az innovatív szakemberrel az IKR Solar Kft. ügyvezetőjeként ültünk le a Bábolnai Gazdanapokon beszélgetni, aki már az elején leszögezte: cégük arra koncentrál, hogy a nap energiájára alapozó kiserőműveket tervezzen, építsen a gazdák számára, és azokat karbantartsa.

Egy kiserőmű, amely 500 KW teljesítményt jelent, 1,2 hektáron már megvalósítható”- magyarázta Szaxon Attila, ám ha ennél nagyobb létesítményt szeretnének létrehozni, annak az engedélyeztetése sokkal bonyolultabb. A szakember elmondta, legutóbb ilyen jellegű beruházásra idén tavasszal írtak ki pályázatot. Az érdeklődés nagyságát jelzi, hogy néhány nap alatt el is fogyott az összeg. Az igényt látva jelenleg több bank is kamatmentes hitelkeretet biztosít kiserőmű építésére. „Sajnos nagy a bürokrácia, az áramszolgáltatók hozzállása sem egységes”- jelezte a nehézségeket az ügyvezető, nyilatkozniuk kell, hogy a rendelkezésre álló vezetékrendszer mit bír el, hová teszik az átvevő pontot.

Partneri körbe elsősorban a mezőgazdasági termelőkre számítanak. Sokan vásároltak például tsz-tanyákat, állatartó telepeket, körülöttük néhány hektárnyi kihasználatlan területtel, amelyek kiválóan hasznosíthatók ilyen célokra.

Kiserőművüket áramtermelésre és -eladásra tervezik, de az így előállított energia saját felhasználása és a fölösleg értékesítése is kiváló megoldás.

„Az a kérdés, van-e olyan árnyékkal kevésbé zavart terület, ahová érdemes telepíteni”- tette hozzá a szakember, hogy árnyékos helyeken smart rendszerrel lehet kezelni a problémát. Míg az egyszerűbb szerkezet esetében, ha egy napelem árnyékba kerül, leáll az áramtermelés, addig a smart rendszer az árnyékolt szakaszt kikapcsolja, a többi pedig zavartalanul üzemel.

A magyar és osztrák területen piacvezető Kioto Solar céggel állnak kapcsolatban. Ezek a napelemek messze felülmúlják az európai piacon jellemző legmagasabb minőségi elvárásokat, Ausztriában a legmodernebb, teljesen automata gyártó sorokon készülnek. Ezek a teljesítmény- és hozam optimalizált napelemek kiválóan használhatók a hálózatra kapcsolt rendszerekhez. Rendkívül nagy előnye, hogy az üveg felülete teljesen tükröződés mentes, ezért szinte egyáltalán nem veri vissza a napsugarakat.

Ennek köszönhetően a monokristályos solar panel a gyenge szórt fényt is képes elnyelni.

A Kioto napelem így a napsugárzás rendkívül széles spektrumát hasznosítja az áramtermeléshez. Nem véletlen, hogy Magyarországon is a legnagyobb rendszerek ezzel lettek felszerelve. A minőséget és tartósságot jelzi, hogy kibírták az 55 milliméter átmérőjű jégtesztet, kiállják a 120 kilóméteres szelet, sőt a mezőgazdaságban nem ritka ammónia teszten is átmentek. Az IKR Solarnál a kiváló alapanyag mellett nagy figyelmet szentelnek az üzembe helyezésre. A legfontosabb szereléseket saját szakembereikkel végzik, a többit alvállalkozóknak adják ki.

A gazdának tíz év alatt térül meg a beruházás, s attól kezdve – mintegy másfél évtizeden keresztül – hozza a hasznot. A vállalkozó mérlegelheti, hogy adott területet gazdasági vagy energia termelési céllal hasznosítva lehet nagyobb árbevételt elérni.

„Van olyan vállalkozó, aki 520 hektáron gazdálkodik, de egy kisebb földdarabon kipróbálja a napelemeket is”

– mutatott rá Szaxon Attila a többlábon állás, a hosszútávú befektetés fontosságára. Ugyanakkor akadnak, akik ezen a módon a gyenge minőségű talajaikon igyekeznek haszonra szert tenni. Jó választásnak bizonyul főként azokon a helyeken, ahol az áramszolgáltató középfeszültségű hálózata a közelben található.

Forrás: magyarmezogazdasag