0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Másodszor Mágocson

A Távlovagló és Távhajtó Szakág ob II. versenysorozatának második fordulóját július első szombatján tartották a Baranya megyei Mágocson. Kontár Gergőt, a Mágocs Kupa ötletgazdáját, rendezőjét kérdeztük az előzményekről, illetve a némi kihívást is rejtegető szervezéséről.

Mint elmondta, régóta szerelmese a távlovaglásnak és jelenleg is aktívan versenyez annak ellenére, hogy versenyzői pályafutását egy másik szakágban, a fogathajtásban kezdte még gyermekként. Akkoriban rendszeresen tartottak szülőfalujában, Mágocson is fogathajtóversenyeket, mondhatni kialakult egyfajta hagyomány – fogalmazott.

Az utóbbi években azonban ez a hagyomány kikopott, a lovaspálya többnyire parlagon hever, így az az ötlet merült fel benne, hogy a környék lovaséletének felpezsdítése érdekében jó lenne távlovasversenyt rendezni.

Az előkészületek során tartottak a kánikulától, azonban az időjárás megtréfálta a szervezőket és komolynak mondható esőzést hozott a verseny előtti éjjel. Közel 30 mm csapadék esett le rövid időn belül, ami miatt a pálya talaja sajnos sárossá vált, főleg a fogatos versenyzők dolgát nehezítve. Rövidesen azonban kisütött a nap és a szél is fújt, így a verseny hátralévő részére sokat javult a talaj minősége – idézte fel a szervező.

80 kilométeren kilenc, 40 kilométeren húsz páros nevezett, a távhajtók 40 kilométeres távjára pedig öt fogat. A 20 kilométeres hagyományőrző túrára 12 induló jelentkezett,
a környék hobbilovasai most megismerkedhettek egy állatorvosok által is kontrollált távlovasversennyel. Nagy örömünkre szolgált – mondta Kontár Gergő –, hogy ilyen sok volt a nevezés, és még Szlovákiából is érkezett két versenyző. Szerencsére nem volt számottevő a kizárások száma, a versenyzők többsége tavalyról ismerte a pályát, és a sáros talaj miatt még jobban vigyáztak a lovaikra. A díjátadón mindenki oklevelet és szalagot kapott, a dobogós helyezetteket gravírozott üvegplakettekkel; a legfiatalabb és a legmesszebbről érkezett versenyzőket különdíjakkal köszöntötték,
az első helyezettek pedig a St. Hippolyt jóvoltából egy-egy zsák minőségi lótápot is hazavihettek –

részletezte. Egyúttal megköszönte a szponzorok támogatását, de azt sem felejtette el megemlíteni Gergő, hogy a verseny megrendezésében és a szervezésben milyen nagy segítségére volt a családja és a barátai, nélkülük ez nem jöhetett volna létre – fogalmazott. Reményei szerint jövőre is folytatódik az elkezdett hagyomány és a III. Mágocs Kupán találkozhatnak a távlovasok. Apróbb változtatások mindenesetre tervben vannak, esetleg más pályát jelölnek ki, hogy a környék többi csodálatos táját is megismerhessék a versenyzők – jelezte. Törekedni fognak arra is, hogy egyre magasabb és magasabb színvonalú versenyt szervezzenek, és szeretnék, ha a jövőben is ilyen nagy érdeklődést mutatnának a lovasok a Baranya megyei távlovasverseny iránt.

EREDMÉNYEK

80 km 1. Dr. Fekete Patrícia – Cadence de Bozouls (5:38:25) 2. Feketéné Wachtler Katalin – Gazal Zizi (5:38:26) 3. Bognár József – Shagya Eliza (5:48:07) 4. Hollósi Adrienn – Jussuf Bojána (6:01:13) 5. Tóth Zsófia – O’Bajan Fantom (6:01:14) 6. Bartos Petra – GA Emir (6:09:20) 7. Bors Margaréta – GA Eros (6:09:21) 8. Lucia Starovecká – Kala (6:09:22) 9. Alexandra Vladarová – Bentley of Angels (6:15:38)

40 km 1. Visy Bertalan – Gazal Ájni (2:17:48) 2. Kovács Dávid – Shagya Bonifác (2:31:11) 3. Szalai Noémi – O’Bajan Belizár (2:41:31) 4. Schweitzer Kevin – Rubint M (2:48:44) 5. Radóczy Lilla – Fanni (2:48:45) 6. Horváth Zorka – Shakir (2:52:33) 7. Perlaky Alexa – Lucifer (2:52:35) 8. Marcsó Zsófia – Cirkar (2:52:37) 9. Pék Lili Anna – Zarib P (2:52:39) 10 Pál Petra – Koheilan Kávé (2:52:43) 11. Bukor Barbara – Shagya Ghazanfar (3:19:58) 12. Gosztolai Zsanett – Jussuf Sirály (3:20:00)

20 km 1. Kálomista Anna – Filou Lola (1:08:30) 2. Bilits Viktória – Fáraó (1:08:31) 3. Bartus Boróka – Párizs Abdullah (1:08:32) 4. Kölcsei Virág – Maxim Írisz (1:08:34) 5. Pék László – Bin Sadi P (1:08:37) 6. Arató Barna – Gazal Gerle (1:47:43) 7. Bányai Anna – Bársony (2:11:55) 8. Dr. Varga Katalin – MK Tarek (2:11:56)

20 km távhajtó 1. Takács Viktor – Amurath Tigana P és Koheilan Kentaur P (1:18:12) 2. Illés Barna – Siglavy Bagdady Szilaj és Koheilan Módos P (1:19:44) 3. Bányai Béla – Írisz és Koheilan Zéró (1:24:54) 4. Molnár Lajos – Shiraz és Siglavy Bagdady Erkel (1:29:20) 5. Peter Kulier – Shagya Bojána és O’Bajan Hasoun (1:39:00)

Fotó: Ballabás Kata, Bartos Viktória és Rencsár Zita

Forrás: Pegazus