Hírek

Ismét Túrkevét választották a baglyok fővárosuknak

Magyarországon Túrkeve számít a baglyok fővárosának. A téli hónapokban ezernél is több bagoly tölti itt a napokat. A hideg idő beköszöntével már idén is megjelentek a nagyobb fákon, s a helybéliek ismerősként köszöntik őket.

A helyiek szerint nem sok baj van velük, hiszen egész nap alszanak, csak estefelé élednek fel. Viszont kedves színfoltjai a településnek, érdekes látványt nyújtanak azok a fák, melyeken fürtökben telepszenek meg a baglyok – írja a szoljon.hu.

Viszonylag kevés olyan bagolyfaj van, amelynek példányai telente csapatostul tanyáznak nappal az ember közelében. Az erdei fülesbagoly azonban szívesen választ akár forgalmasabb lakott területeket is.

A településeken mindig néhány fokkal melegebb van, mint a természetben, másrészt innen hiányoznak azok a nagyobb testű ragadozó madarak, melyek veszélyeztetik. Szerencsére egyre többen tudják, hogy az emberre nem jelentenek veszélyt, ellenben nagyon szórakoztató és hasznos madarak.

A baglyok a növényvédelem nagy segítői. Száz madár a három hónapnyi telelés idején 20–30 ezer kártevőt távolít el biológiai úton. Ekkora méretű rágcsálóirtást csak súlyos környezet- és természetvédelmi, humánegészségügyi kockázatú mérgek bevetésével, sok pénzből lehetne megoldani.

Forrás: szoljon.hu