0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Újabb kilátó, erdei iskola és pálos emlékhely is épül az Ipoly Erdőnél

Az erdészeti részvénytársaság épp olyan fontosnak tartja a nyitott erdők megvalósításának lehetőségét, mint a tulajdonosi joggyakorló Agrárminisztérium, ezért 2019-ben is folytatódnak a fejlesztések a kezelésében lévő területeken. A társaság tavalyi legnagyobb beruházásaként elkészült Királyréti Fogadóközpont ettől az évtől a Királyréti hely- és erdei gazdálkodástörténeti bemutató helyszíne lesz.

Királyrétet évenként kb. 500 ezer látogató keresi föl, a település kisvasúttal, gépkocsival, buszjárattal is jól megközelíthető. A természeti környezetet az ember több évszázados tájhasználati tevékenysége alakította ki. A bemutatóhely a környék (Szokolya, Huta) gazdag múltjával, az ott folytatott erdei gazdálkodás történetével ismerteti majd meg az érdeklődőket.

A Fogadóközpont múzeumszárnyában a hely (Királyrét) geológiai, ezen alapuló tájhasználati, szakmatörténeti múltját mutatják be korszerű múzeumtechnikai eszközökkel. Ez ötvöződik az elmúlt századok helyi gazdaságtörténeti tárgyi emlékeinek kiállításával, ahol a hegység és az ásványkincsek keletkezéséről, Királyrét történetéről, erdőgazdálkodásról a 21. századi technika segítségével tájékozódhatnak a látogatók, közelebb hozva ezzel a fiatalokat is a természethez.

Királyréten, Kóspallag közelében épül meg a Vár-hegyi kilátó. A háromszög alapú, csonka gúla formájú, faszerkezetű, 15 méter magas torony tetőszerkezetében webkamerákat helyeznek el, ezek képei különböző webes felületeken válnak elérhetővé. A kilátó építéséhez használt út is megújul.

A társaság kezelésében lévő területen fontos turisztikai vonzerő Márianosztra, ahol idén az eredeti romok megőrzésével Pálos kolostor emlékhelyet alakítanak ki, emléket állítva a Börzsönyben egykör jelen lévő Pálosoknak.

Határon átívelő program részeként épül meg idén a somoskői erdei iskola és oktatóközpont.  Az erdészek a határ mindkét oldalán felismerték, hogy az emberek kulturális és a természeti értékekhez való viszonya nagymértékben befolyásolja a tudatosságukat. A LESY SR és az Ipoly Erdő Zrt. ezért úgy döntött, hogy bemutatják ezt a területet, mint erdei ökoszisztémát és egyben az erdők maradandó, fenntartható gazdálkodását. A projekt elvárása és célja, hogy fölkeltse az érdeklődést Léva és Salgótarján-Somoskő környéke különleges természeti értékei iránt, az ismeretterjesztő és oktató eszközök segítségével főként a fiatal korosztályt célozzák meg. Emellett az Ipoly Erdő Zrt. határon túli magyarokat is tud majd fogadni, akiknek anyanyelvükön mutathatja be az erdők értékeit és fontos szerepét. A beruházás keretében oktatóközpontok, bemutatóhelyek, tanösvények  épülnek.

Jó hír a kerékpáros turizmus szerelmeseinek, hogy tovább gyarapszik idén a börzsönyi kerékpárforgalmi úthálózat, a már meglévő szakaszok mellé újabbak is kiépülnek.

Forrás: Ipoly Erdő Zrt.