0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Elkezdődik a tavaszi rókavakcinázás

2019. március 30-a és április 14-e között országosan megkezdődik a rókák veszettség elleni vakcinázása. Az immunizálás a veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló 164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet alapján zajlik. A tavaszi vakcinázás Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Tolna, Somogy, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben történik.

A vírus Európában az elmúlt két évtizedben a mentesítési programnak köszönhetően jelentősen visszaszorult. Nyugat-Európában egy-egy behurcolt példán kívül gyakorlatilag megszűnt az észlelt esetek száma,

Közép-Európában több országban is szórványosan jelentkezik a vírus, de a Kárpátalján még igen nagy számban fordul elő, ezért az EU támogatásával Ukrajnában is megkezdődött a vakcinázási program.

A veszettség hazánkban először inkább urbánus kórnak számított, a betegség főleg a kutyákra és macskákra volt veszélyes. Az 1930-as évektől a kötelezővé tett ebnyilvántartás és védőoltás kiűzte a városokból a kórt. Ekkor az erdei állatok immunizálása még nem történt meg, emiatt 1966 után először a Dunántúlon jelentkezett robbanásszerűen a betegség, ami 1970-ben az egész országra kiterjedt.

Hazánkban a vörös róka (Vulpes vulpes) tekinthető a veszettség fő terjesztőének, és mivel a vírus állatról emberre is átterjedhet (zoonózis), így 1992-ben elkezdődött a rókák országos vakcinázása.

Veszettségfelmérés céljából a vadászok által elejtett rókáknak egy részét laboratóriumi vizsgálat alá vonják.

3500-5000 vizsgált egyed alapján 2013-ban 24, 2014-ben 23, 2017-ben egy rókában mutattak ki veszettséget Magyarországon. A Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) szabályai értelmében, amennyiben az ország területén két évig nem fordul elő veszettség, Magyarország veszettségtől mentesnek nyilvánítható.

A veszettségmentes státus fenntartásáért hazánkban tavaszi és őszi immunizálási program keretében orális vakcinázás folyik. A vakcina tartalmú csalik kiszórása kisrepülőgépről történik; lakott területeken nem történik immunizálás.

Abban az esetben, ha a vakcina kijuttatását végző személyzet a repülőgépről észleli bármilyen tevékenységet végző, a szabadban mozgó emberek jelenlétét, szünetelteti a csali kiszórását.

„A veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló 164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet 8. § (5) bekezdése szerint az illetékes járási főállatorvos 21 napos ebzárlatot és legeltetési tilalmat köteles elrendelni annak érdekében, hogy a kijuttatott, vakcinát tartalmazó csalétkeket a vörös rókák helyett ne a háziállatok vegyék fel”.

A lakosságot piros színű plakátok figyelmeztetik a vakcinázott területeken arra, hogy tartás magunkat távol és háziállataikat a csalétektől. 2020-ra az Európai Bizottság valamennyi tagállamában szeretné felszámolni a vírust.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu