0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Gyerekek és felnőttek együtt olthattak gyümölcsfát

Sikeres a Kisalföldi Erdőgazdaság (Kaeg) Zrt. ötödik éve tartó gyümölcsoltási programja, amelyen az előzetes jelentkezések szerint idén már több mint kétszázan vettek részt szombat délután a Győrhöz közeli Ravazdon - tájékoztatta a zrt. ravazdi erdei iskola vezetője az MTI-t.

Libor Mária elmondta, a programmal az őshonos magyar gyümölcsfajták fogyasztását és továbbörökítését segítik. Hozzátette: ezért szervezték meg a római katolikus egyház által március 25-én ünnepelt, gyümölcsoltó Boldogasszony napjához kapcsolódva az oltó programot.

A korábbi alkalmakkor gyermekek és felnőttek közösen oltottak be vad alanyokat, például vadalmát, vadkörtét,

ezúttal pedig az idei év fáját, a sajmeggyet oltották be meggyel és cseresznyével.

A programban március 2-án, a fák nyugalmi időszakában, oltóvesszőket is gyűjtöttek, amelyekkel szombat délután az erdőgazdaság által biztosított sajmeggy vadalanyra saját oltványt készítettek.

Libor Mária kitért arra is, hogy a zrt., a többi állami erdőgazdasághoz hasonlóan, közcélú tevékenységként tart fent erdei iskolákat, ahol a legfiatalabbakat a környezettudatosságra nevelik. Ennek egyik eleme, hogy nemcsak az erdővel, hanem az erdő nyújtotta lehetőségekkel is megismertetik őket, így például a vadalanyokkal. Két éve gyermekek oltottak be vadalmákat, amelyeket otthonaikban azóta is gondoznak.

Forrás: MTI-Eco