0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Beruházás – félelemből

A brit farmerek harmada a megújuló energiába tervez befektetni a következő két évben, derült ki a Barclay's bank által készített felmérésből. A beruházást tervező farmerek 82 százalékát az energiaköltségek növekedésétől való félelem motiválja.

A kutatás szerint a farmereknek több, mint negyede, 27 százaléka a növekvő energiaköltségeket látja a vállalkozásukat fenyegető legnagyobb veszélynek a következő öt évben, míg tízből egy megkérdezett aggódik az árvolatilitás miatt. Majdnem harmaduk (31%) pedig azt várja a megújuló energiába való beruházástól, hogy csökkennek a kiadásai, illetve 5000 és 20 ezer font közötti többletjövedelmet várnak tőlük évente.
Martin Redfearn, a Barclay’s mezőgazdasági részlegének vezetője szerint a legtöbb farmer a megújulóenergia-befektetéseket diverzifikációnak fogja fel – nagyon helyesen –, amivel energiaköltséget takaríthat meg, illetve többletjövedelmet termelhet.
A Barclay’s tavaly hozott létre egy 100 millió fontos alapot a mezőgazdasági termelők megújulóenergia-befektetéseinek finanszírozására. Akik eddig befektettek, azok körében a legnépszerűbb megújuló energiaforrás a napenergia (51%), a szélenergia (43%). Tizenöt százalék választotta a biomasszát, 4 százalékuk a geotermikus energiát. A vízenergia a legkevésbé népszerű, a gazdálkodók mindössze 2 százaléka választotta ezt az energiaforrást.

Forrás: