0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Dallos örült a szilvási versenynek

A kutat is oda kell tenni, ahol a víz forrása van.” Az olimpikon díjlovas, mesteredzővel, Dallos Gyulával beszélgetett Tóth Balázs, a heol.hu újságírója.

 

A szilvásváradi új lipicai lovas központban az olimpikon díjlovas, mesteredző, Dallos Gyula arra is kitért, hogy egymásra kell találni a lónak és a lovasnak a szakma igazi jó értelmezésével.

Országos minősítő díjlovagló versenyt rendeztek a hétvégén Szilvásváradon, amelyen csapatával, a Xenophon Lovas Klubbal részt vett Dallos Gyula is. A sportág örökös bajnoka, mesteredző a heol.hu-nak elmondta, felemelő számára, hogy a település harminc év után megint országos versenynek ad helyet, ez azért történhetett meg, mert egy olyan gyönyörű, 21. századi létesítmény épült fel, mint a fedeles lovarda.

– Ez mind Szilvásváradnak, mind a megyének, a magyar népnek csodálatos – alkotott véleményt az új lipicai lovas központról Dallos Gyula. – Ne felejtsük el, hogy a bükki községbe évente 800 ezer-egymillió ember látogat el. A kutat is oda kell tenni, ahol a víz forrása van. Nagyon jó helyen van, ha a stadion is megépül, akkor 1984 után ismét világbajnokság lesz itt.

– Jómagam, aki 55 éve szolgálom a magyar sportot, mindig szívesen vagyok ott, ahol szívesen fogadják a versenyzőket, ahol minden a lóról és a versenyzőkről szól, és ahol a közönség érdeklődéssel szemléli a történéseket, legyen az lovasverseny, vagy lovas színházi előadás.

 

Dallos örült a szilvási versenynek

Sokat megélt szaktekintélyként Dallos Gyula értékes gondolatokat fogalmazott. meg Fotó: Tóth Balázs

 

 

A szakember szerinte hihetetlenül széles spektrumot biztosított a szakbizottság az A-kategóriás minősítő versenyen a mintegy félszáz ló, lovas számára. Az alapfoktól az olimpiai nagydíjig akadtak versenyszámok. Ez lehetőséget nyújtott a versenyzők számára, ugyanis csak a minősítőkön elért százalékos teljesítménnyel mehetnek a magyar sportolók nemzetközi viadalokra, vagy gondolhatnak a korosztályos Európa-, illetve világbajnokságra, olimpiai részvételre.

– Szakmailag korrekt versenykiírás történt, a bírók csapata nagyon egyöntetűen bírálta el a számokat, a vezető bíró, Victoire Mandl a legmagasabb nemzetközi kategóriába tartozik, de magyar társai is jól végeztek a feladatukat a versenyzőért, a lóért, a szakmáért. 1962 óta ismerem, mi zajlik Szilvásváradon. Örömmel jövünk, öröm, hogy ilyenek akadtak, abban reménykedem, aki még ezt nem tapasztalta meg, eljön és megéli ezt a csodát – méltatta a rendezést a mesteredző.

A heol.hu megkérdezte, mikor lehet ismét olimpiai résztvevője a magyar lovassportnak. Amire válaszként elhangzott, hogy ebben igazán érintett, érme van világversenyről és olimpián szerepelhetett, de sem Atlantában, sem Barcelonában nem tudott versenyezni lova egészsége miatt, holott világkupák tucatját nyerte, világkupa döntők féltucatján ért el helyezést, s több száz nagydíjat nyert meg.

Az út maga a cél, azon kell menni, ami már bizonyított

 

– Csak azok tudják megvenni a lovat, akik olyan helyzetben vannak – fogalmazott Dallos Gyula. – Ez a szakmának egy kicsit ellentmond, nem biztos, hogy az a legtehetségesebb, akinek lova van, de ezzel a kalappal kell köszönni. Ezzel felhígult a szakma, ugyanis a művelők, az edzők, a versenyzők létszámban megsokszorozódtak. A lovon keresztül az életre nevelünk, fontos pedagógiai társ. Reménykedem abban, hogy a sport visszatér a régi kerékvágásba, a világszínvonalra, lecsendesedik a megélhetési emberek zaja, amelyik hátráltatja az igazi útra valót. Az út maga a cél, azon az úton kell menni, ami már bizonyított. Az itt lévő lovasok ezen az úton járnak, remélem, hogy célba is érnek.
 

Az eredeti cikket a heol.hu oldalán találja.

Forrás: