0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

NAK: péntekig kell bevallani a tagdíjakat

Mintegy 4 milliárd forintra számít a tagdíjbefizetésekből a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), amelynek bevallását péntekig kell benyújtaniuk az érintetteknek. Az összeget a szervezet saját működésére fordítja. Darabos Tamás, a NAK főigazgatója szerint a bevallási határidő meghosszabbítása indokolt volt a felmerülő kérdések miatt.

A korábbi június 30-a helyett nemrégiben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara július 15-re módosította a tagdíjbevallás határidejét. Mi indokolta a változást?
Azért módosítottuk a határidőt, hogy tagjainknak minél több idő álljon rendelkezésére a bevallás elkészítéséhez. A tapasztalatunk ugyanis az volt, hogy sokan kértek segítséget a falugazdászoktól, így felmerült, hogy több idő, több információ szükséges a tagságnak. Maga a kamarai infrastruktúra is véges erőforrásokkal rendelkezik, ezért úgy véltük, hogy a leghelyesebb, ha több időt engedünk a bevallásra.
Ez a módosítás azonban csak a tagdíjbevallásra vonatkozik.
Így van, fontos, hogy csak a tagdíjbevallás határideje hosszabbodott meg július 15-re, a befizetésé nem, hiszen az továbbra is július 31-ig esedékes. Igaz, ez csupán egy átutalás.
Az idei évben mennyi tagdíjbefizetésre számítanak összesen? Mekkora bevétele lesz ebből a NAK-nak?
Az összesítés még zajlik, de az idei évben mindösszesen 4 milliárd forint körüli tagdíjbefizetésre számítunk. Ez némileg meghaladja a tavalyi összeget. Ebből a pénzből a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a tevékenységét finanszírozza: fenntartjuk a falugazdász hálózatot, információs anyagokat, kiadványokat készítünk és juttatunk el a termelőkhöz, eseményeket szervezünk.

 

Forrás: