0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Gyenge kereskedés

A Budapesti Értéktőzsde árupi­aci szekciójában az egy héttel korábbihoz hasonló volt a for­galom, összesen 24 kontrak­tust kötöttek november 4–10. között, ebből 19 darab szólt a napraforgómagra és 5 a takarmánykukoricára.

A jelzett napokban sem vál­tozott a decemberi szállítású malmi búza jegyzése: 41 000 forint/tonna volt. A takarmány­búza decemberi jegyzése ok­tóber eleje óta szintén nem mozdult a 39 500 forint/tonna szintről. Ezzel szemben a takar­mánykukorica decemberi jegy­zését tonnánként 350 forinttal 40 350 forint/tonnára, a márciu­sit 500 forinttal felfelé, 42 200 forint/tonnára korrigálták. A távolabbi lejáratokra vonatko­zóan – köztük a november 9-­én bevezetett 2017. novemberi határidő esetén is – 42 500 -­ 44 500 forint/tonna között volt elérhető a termény a BÉT-­en.
A takarmányárpa decemberi kur­zusa tartotta a 37 000 forint/ton­na szintet. Tonnánként 103 500 forintért, az egy héttel korábbi­nál 1000 forinttal drágábban lehetett szerződést kötni a de ­cemberi napraforgómag­szállít­mányokra november 11­én. A 2017. márciusi kurzus nem vál­tozott, 105 500 forint/tonna volt. A novemberi szállítású repce­magot utoljára október 28-­án, 107 000 forint/tonnán jegyezték.
Továbbra sem érkezett vételi vagy eladási ajánlat a termény­re, így a kereskedés szünetelt.
A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) a búza fronthavi jegyzése 3, a kukoricáé 2 dol­lárral gyengült a vizsgált napokban, a párizsi árutőzs­dén (Euronext/MATIF) előbbié 1, utóbbié 2 euróval csökkent.

Forrás: