0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Egyre több diák választja az agrárszakképzést

A vidéki életforma egyre népszerűbb a fiatalok körében, amit az is mutat, hogy a mezőgazdasági szakképzésbe jelentkezők száma az elmúlt három évben 20 százalékkal nőtt - mondta a földművelésügyi miniszter.

Fazekas Sándor annak kapcsán beszélt erről az M1 Ma reggel, és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, hogy most van a pályaválasztás időszaka, több tízezren a napokban döntik el, milyen képzésre jelentkezzenek. Mint azt a miniszter elmondta, az idei tanévben 2,7 százalékkal többen iratkoztak be valamely agrárszakma elsajátítására, mint a korábbi tanévben és remélhetően ez a növekvő érdeklődés továbbra is fennmarad. Hiszen jelenleg az agráriumban mintegy 600 ezer ember talál megélhetést, a foglalkoztatottak száma 220 ezer fő, ezzel együtt további munkaerőkre volna szükség számos területen. Több hiányszakma van, például komoly hiány van állatgondozóból, gazdászból, mezőgépészből, az élelmiszeriparban pedig pékből és húsfeldolgozóból – sorolta a miniszter.

Az agrártárca irányítása alatt 63 agrárszakképző iskola kínál korszerű tudást, ahol közel hatvan szakképesítés közül választhatnak a diákok. A tanulók fele szakközépiskolai, másik fele szakgimnáziumi képzésen vesz részt. A legnagyobb érdeklődés a mezőgazdasági technikus, a mezőgazdasági gépésztechnikus és az erdésztechnikus, a mezőgazdasági gépész, a pék és a gazdaképzéseket övezi – fogalmazott Fazekas Sándor.

Forrás: