0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Illetékmentes lesz az öntözés engedélyezése márciustól

Több közigazgatási illeték és igazgatási szolgáltatási díj megszüntetéséről döntött kedden a parlament a kormány javaslatára. Többek között illetékmentes lesz az öntözéshez kapcsolódó engedélyek beszerzése, a telekalakítás, több cégbírósági eljárás is. A kormány korábbi közlése szerint az újabb bürokráciacsökkentő intézkedés a lakosságnak 400 milliós, míg a vállalkozásoknak további 1,2-1,3 milliárd forintos megtakarítást jelent.

    A 180 igen szavazattal, 1 nem ellenében elfogadott döntés értelmében március 1-jétől illetékmentes lesz az öntözési berendezések engedélyezésnek eljárása és a közműpótló talajvízkút létesítésének, átalakításának, megszüntetésének engedélyezése. A szétaprózott termőföldek egyszerűbb egyesítése miatt megszűnik a telekalakítási eljárásért fizetendő díj.

Mentesülnek az illeték megfizetése alól azok, akik az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatokról állíttatnak ki hatósági bizonyítványt, vagy kft.-t, egyéni céget, közkereseti, betéti társaságot jegyeztetnek be a cégbíróságon. Utóbbi ügycsoportban közzétételi költségtérítést sem kell fizetni. Megszüntetik a szállásadói nyilatkozattal kapcsolatos, valamint a Magyarország területén kívül élő magyar állampolgárok nyilvántartásba vételére vonatkozó illetéket.

Az építésügyi eljárási szabályokkal összefüggésben is több illeték csökken vagy megszűnik. A hatósági bizonyítvány kiadása például 3000 forint lesz, a nem hiteles, elektronikus tulajdonilap-másolatot pedig évente kétszer díjmentesen lehet lekérni.Nem kell illetéket fizetniaz anyakönyvi kivonatért, a 18 éven aluliaknak az általános tételű közigazgatási eljárásokért, a 65 évnél idősebbeknek pedig a magánútlevélért. Nem lesz díjköteles a családi név korrekciójára irányuló eljárás sem. A családi otthonteremtési támogatás igényléséhez kapcsolódó ügyintézés megkönnyítése miatt nem kell fizetni a jogviszonyt igazoló egészségbiztosítási pénztári hatósági bizonyítvány kiállításáért.

A döntés érinti az igazságszolgáltatást is: a továbbiakban nem kell díjat fizetni az igazságügyi szakértői névjegyzékbe történő bejegyzés és a szakterület kiterjesztése esetén.

A kormány korábbi közlése szerint az újabb bürokráciacsökkentő intézkedés a lakosságnak 400 milliós, míg a vállalkozásoknak további 1,2-1,3 milliárd forintos megtakarítást jelent.
 

Forrás: