0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Lignittől a fa felé terelne az FM – nőhet a szociális tüzifa program

Nem kíván újabb terhet róni a lakosságra a Földművelésügyi Minisztérium, de szükségesnek tartja a megfelelő intézkedések bevezetését a fűtés minőségének javítása érdekében – derült ki abból a kidolgozás alatt álló jogszabályból, amely korlátozná a levegőt súlyosan szennyező tüzelőanyagok használatát. Az FM tervezete szerint csak engedéllyel rendelkező tüzelőberendezésben lehetne lignittel tüzelni.

A környezetvédelemért felelős tárca nem tervezi a fával való fűtés korlátozását, betiltását még hosszabb távon sem. A Földművelésügyi Minisztérium azonban a magas kéntartalmú és alacsony fűtőértékű szén és lignit lakossági használatának korlátozását kívánja elérni egy már előkészített jogszabállyal, amelynek alapján csak engedéllyel rendelkező tüzelőberendezésben lehetne felhasználni ezeket a fűtőanyagokat. Jelenleg a lakossági tüzelőberendezések használatával kapcsolatban semmilyen adó vagy egyéb díj bevezetésének előkészítése nincs napirenden, tehát nem kell füstadóra számítani – derült ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter írásbeli válaszából, amelyet Apáti István jobbikos országgyűlési képviselő kérdésére adott.

A miniszter kifejtette, hogy bár Magyarország levegőminősége sokat javult az elmúlt évtizedekben, azonban még mindig nem megfelelő. Egyes szennyező anyagok levegőben mért koncentrációja ugyanis időszakosan meghaladja a jogszabályban meghatározott egészségügyi határértéket, ami kockázatot jelent az emberi egészségre és a környezetre. Az egyik legnagyobb problémát okozó légszennyező a kis méretű részecske (PM 10) és a finom részecske (PM 2,5), együttes köznapi nevükön a szálló por, amelynek a lakossági fűtés a fő forrása. A határérték túllépése miatt az Európai Unió tizenhat másik tagállamhoz hasonlóan Magyarország ellen is kötelezettségszegési eljárást indított, amely jelenleg is folyamatban van.

A hazai szabályozásoknak köszönhetően a határérték feletti ipari légszennyezés gyakorlatilag megszűnt, a közlekedésé is jelentősen visszaesett, ezért jelentősebbé vált a lakossági kibocsátás – áll az írásban. A lakossági fűtési módok egészségügyi és környezeti hatásai is különbözőek. A földgáz égetése során nitrogén-oxidok, szén-monoxid és szén-dioxid kerül a levegőbe, gyakorlatilag nem okoz szállópor-szennyezést, így levegővédelmi szempontból a távfűtés után a legkedvezőbbnek tekinthető.

A szilárd tüzelőanyagok égetése ezzel szemben magas szállópor-kibocsátással jár, ezért elsősorban ezen a területen szükséges a beavatkozás. A magas kéntartalmú, alacsony fűtőértékű szén és lignit használata a legveszélyesebb, de a szén és az egyéb szilárd fosszilis tüzelőkből származó szálló por által kiváltott koszorúér-betegségeknél ötször akkora a halálozási kockázat, mint az egyéb szilárd tüzelőanyag, például a biomassza (így a fa) égetéséből származó szálló por esetén.

Ezért kívánja a minisztérium ezeknek a nagy szennyezést okozó tüzelőanyagoknak a használatát a jövőben korlátozni, ezzel párhuzamosan pedig növelni a szociális rászorultságon alapuló tűzifa-támogatást, illetve általában a tűzifaellátást. A jogszabályról, így a bevezetés időpontjáról sem döntött még a kormány.
 

Forrás: