0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Milliárdok jutnak élelmiszerfeldolgozásra

Mintegy 151 milliárd forintot tesz ki az az élelmiszeripari támogatási csomag, amelyet a Vidékfejlesztési Program keretében hirdettek meg a múlt év utolsó heteiben – jelentette be Kis Miklós Zsolt kedden.

A Miniszterelnökség vidékfejlesztésért felelős államtitkára budapeasti sajtótájékoztatóján kifejtette: több forrásból az élelmiszerfeldolgozás összesen 300 milliárd forinthoz juthat a 2020-ig terjedő időszakban, ennek jelentős része, mintegy 206 milliárd forint a Vidékfejlesztési Programon belül lesz elérhető. Ennek a keretnek egy nagyobb „csomagját” ismerhetik meg most az érintettek, amelyekre február 15-től lehet benyújtani a pályázatokat.
Kis Miklós Zsolt kijelentette: a pályázat legfőbb nyertesei a gazdák lehetnek, hiszen a programban kiemelten támogatják azokat, akik mezőgazdasági termelés mellett szeretnének élelmiszerfeldolgozási beruházásokba kezdeni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kizárólag termelők vehetik igénybe a forrásokat, hiszen lehetőség nyílik a feldolgozók számára is új beruházások finanszírozására.
 

Forrás: