0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Felszívódnak a ménesek? Húszezer ló tűnt el nyomtalanul

Az utóbbi években erősen megcsappant az ország lóállománya, Somogy megyében is többen felhagytak a lótenyésztéssel. A gazdák az elérhető pályázati források növelésében látják a költséges tenyésztés fejlesztésének lehetőségét, írja a Somogyi Hírlap.

A Kőröshegyi Lótenyésztők Egyesületének alelnöke, Vass Tibor István szerint többen is abbahagyták a megyében a lótenyésztést. – Kitartóan működik egyesületünk, de egy ideje sajnos nem jutottunk fenntartási támogatáshoz, mely az állattartásban segítene – mondta. – Kiöregedtek azok az idősek, akik még háztájiban tartottak lovat, a fiatalok közül pedig csak kevesen fognak bele a tenyésztésbe. Korábban számos lóverseny a kis falvak kiemelt szórakozási lehetősége volt Somogyban, egyesületünk május elsejétől október közepéig minden hétvégén ilyen eseményeken jelent meg. Jelenleg mentőt, s állatorvost kell az alkalmakra hívni, a költségeket pedig nehéz kigazdálkodni.

A teljes cikket itt olvashatja.

Forrás: