0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Repülő, tollas ékszerek a nemzetközi díszmadár-kiállításon

Kis túlzással történelmi hagyományokra tekint vissza a díszmadarak kiállítása, amelyből az ötvenkettediket a hét végén rendezték meg a Keresztury művelődési központban.

Három országból 63 tenyésztő hozta el a repülő ékszereket. A kiállított díszmadarakat nemzetközi előírások szerint minősítette a bírói testület és 12 kategóriában 36 díjat osztott ki.

Vörösbegyű papagáj. Fotó:: Pezzetta Umberto

 

Mint dr. Vörös Zéta, a rendező, 1968-ban alapított Díszmadár- és Díszállattenyésztők Zala Megyei Egyesülete elnöke elmondta, a madárinfluenza miatt korábban már maradt el rendezvényük, de a megfigyelés 30 napos határideje most március elsején járt le, így nem volt semmi akadálya a kiállításnak. Az állományt egyébként sem veszélyeztette a betegség, hiszen ezeket a madarakat zárt helyen nevelik, a külvilággal lényegében nincs kapcsolatuk.

 

A hagyományosan a színházteremben berendezett kiállítás szereplői három csoportba voltak sorolhatók: papagájok, pintyek, kanárik. A fő csoportokon belül a legváltozatosabb méretekben és színösszeállításban hoztak el szebbnél szebb madarakat magyar, szlovák és szlovén tenyésztők.

 

Repülő, tollas ékszerek a nemzetközi díszmadár-kiállításon

Kék-sárga arapapagájok. Fotó:: Pezzetta Umberto

Különösen kedveltek voltak a látogatók körében a papagájok, amelyek közül méretével és intelligenciájával is kiemelkedik az ara. A kifejlett példány hossza elérheti a 90 centit, és akár 50 évig is társa lehet gazdájának, akivel szoros kapcsolatot épít ki. A vizsgálatok alátámasztották, hogy képes felismerni változatos helyzeteket, annak megfelelően viselkedni, megkülönböztetni a környezetében élő személyeket. Problémamegoldó képessége vetekszik a kutyákéval.

(Forrás: zaol.hu)

Forrás: