0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Segítenek a társállatok

A társállattartás kedvező egészségügyi hatásairól és a felelős állattartásról rendezett kerekasztal-beszélgetést a Bayer Hungária Kft. A sajtótájékoztatón Dariusz Przeradzki beszélt a cég idén január 1-jével érvényes átszervezéséről és a tavalyi gazdasági eredményekről.

A vállalat három divízióba integrálja a tevékenységét, ezek a vényköteles gyógyszerekkel (Pharmaceuticals), a szabadon forgalmazható gógyszerekkel, táplálék-kiegészítőkkel és egyéb bőrgyógyászati készítményekkel (Consumer Health), valamint a növényvédő szerekkel, vetőmagokkal és külön üzletágként az állatgyógyászati termékekkel foglalkozó (Crop Science) divízió. A Bayer jelmondatának megfelelőn a jobb életminőséget elősegítő kutatásokra koncentrál az egészségügyben és a mezőgazdaságban, tavaly a bevételeinek körülbelül 10 százalékát, 4,3 milliárd eurót fordított kutatás-fejlesztésre.
Az állatgyógyászattal kapcsolatos információgyűjtés vezetett a mostani eseményhez, ugyanis bár régóta ismert, hogy a házikedvencként tartott állatok jótékonyan hatnak az ember kedélyállapoára, egészségére, tavaly év végén komoly tanulmányban tették közzé az ezzel kapcsolatos felmérés eredményeit. Az amerikai Human Animal Bond Research Institute alapítvány pénzben is kifejezte az egészségkasszák megtakarításait, ami az állatokkal való szoros kapcsolatnak köszönhető. Számításaik szerint az USA egészségügyi rendszere évi 11,7 milliárd dollár megtakarítást könyvelhet el azáltal, hogy a társállatot tartóknak alacsonyabb a vérnyomása és a koleszterinszintje, kevésbé veszélyeztetik őket a szív- és érrendszeri betegségek, valamint gyorsabban gyógyulnak meg az operációk után. Ez a költségcsökkenés Ausztráliában 5,8 milliárd dollár, Németországban 7,4 milliárd euró.

Dariusz Przeradzki a Tetra Alapítvány terápiás kutyái társaságában

A kerekasztal résztvevői, Aladics Balázs, a Bayer állategészségügyi üzletágának marketing és értékesítési igazgatója, Faragó Katalin, a Bayer Pharma orvosigazgatója, Masszi Gabriella kardiológus főorvos és Sátori Ágnes állatorvos megerősítették a külföldi eredményeket. Szinte bármilyen állat kedvező hatású lehet az emberre, ha közvetlen kapcsolatot alakítunk ki vele, még a madagaszkári bütykös csótány is. Az egészségmegőrzés azonban ne legyen elsődleges szempont, csak akkor szerezzünk be valamilyen állatot, ha valóban lelki szükségletet elégít ki, és tudunk róla megfelelően gondoskodni is. Ezen a Bayer által nagyon hangsúlyozott területen a hazai állattartók még eléggé elmaradnak az állatbarát társadalmaktól, 30 százalék körülire becsülik az arányukat, szemben például a britek 80 százalékától. A felelős állattartás ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy tápláljuk az állatot és beadatjuk a kötelező oltásokat, hanem beletartozik a megelőzés és a rendszeres állatorvosi kontroll, valamint a házikedvencek fizikai és szellemi szükségleteinek kielégítése.

 

Forrás: