0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Az agrárium külkereskedelmi lehetőségeiről rendeztek kerekasztalt a szabadegyetemen

A magas feldolgozottságú termékek arányának növekedésétől várható a külkereskedelmi eredmények javulása az agráriumban - hangsúlyozták a meghívott előadók azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezett csütörtökön Tusnádfürdőn, a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.

Jelenleg az évi 8 milliárd eurónyi magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari export alig egyharmada tartalmaz „érdemi hozzáadott értéket” – mutatott rá Éder Tamás, a kamara élelmiszeriparért felelős alelnöke. A kivitel túlnyomó része fel nem dolgozott tömegtermék, illetve nyersen kivitt alapanyag. Az alelnök örömtelinek minősítette, hogy az előző uniós támogatási ciklushoz képest – amikor 70-80 milliárd forint támogatás jutott az élelmiszeriparra, és annak is felét elvitte a borászat – most 300 milliárd forintnyi támogatásra számíthat az ágazat.

Fontos célnak nevezte a közös uniós agrárpolitika és támogatási rendszer megvédését a két éven belül kezdődő következő költségvetési vitában, de szerinte fel kell készülni ennek megszüntetésére is. Magyarországnak nyilván nem érdeke támogatási versenybe bocsátkozni a nagyobb lehetőségekkel rendelkező nyugati államokkal – tette hozzá.

Mezei Dávid Csaba, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint a kormány felgyorsította a vidékfejlesztési program megnyitását, amelyből 900 milliárd forint már elérhetővé vált, és éppen az élelmiszeripari pályázat jelent meg elsőként már tavaly decemberben.

Megjegyezte: a program csak közvetetten tudja támogatni az exportot, mert az Európai Bizottság „nem szereti ezt a szót” . Közvetetten azonban élelmiszeripari fejlesztésekre 200 milliárd forint áll rendelkezésre, és a gazdaságfejlesztési operatív programból is 100 milliárd forintot fordítanak az élelmiszeriparra.

Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára leszögezte: innováció nélkül lehetetlen sikeres élelmiszeripart építeni, de tudni kell, hogy az unióban a régi tagállamok kapják az agrárinnovációs alapok kétharmadát, továbbá az orosz embargó és több hagyományos piac elvesztése is nehezíti az ágazat helyzetét.

Elmondta: az agrárexport 80-85 százalékban az unióba irányul, ezen belül Németország a legjelentősebb partner. A további kiviteli lehetőségéket a Balkán jelenthet, ahol nincsenek piackorlátozó intézkedések, ennek előmozdítása érdekében tavaly óta Podgoricában magyar agrárattasé is dolgozik, és a keleti piacok is ígéretesek, bár az engedélyeztetési eljárások évig eltarthatnak.

Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója elmondta: az Áldomás ernyő-márkanévvel lehetőség nyílt a kiváló magyar élelmiszerek egységes külpiaci megjelenítésére. Úgy vélte: a versenyképesség és innováció a két kulcsszó az agrárium külkereskedelmi eredményeinek javításában.

Forrás: