0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Az Őrség zöld aranyából készült az országtorta 2016-ban

2016 országtortáját egy fiatal salgótarjáni cukrász készítette el. Napi 18 óra munkával, éjszakába nyúló kísérletezgetéssel, külföldi tanulmányutakkal volt kikövezve a sikerhez vezető út, írja a Vas Népe Online.

Magyarország születésnapi tortáját 2007 óta készítik el. Ilyenkor az ország legjobb cukrászai bezárkóznak boszorkánykonyhájukba, és addig ki sem jönnek onnan, amíg el nem készítenek egy olyan tortát, amely addig még nem létezett. Amikor elkészülnek, a roppant szigorú zsűri kiválasztja a legkiválóbb torták közül is a legjobbat, és megszületik az ország tortája. Államalapításunk napján, augusztus 20-án aztán mindenki – aki nemcsak lelki táplálékot szeretne magához venni, hanem testit is – tortavillát ragad, és megkóstolja a torták tortáját. Ez a nap holnap jön el. Vannak azonban rendkívül szerencsések emberek, akik még 20-a előtt ehetnek a torták királyából. Idén én is közéjük tartozom, és bár többnyire nem élek édességgel, az Őrség zöld aranya könnyűszerrel levett a lábamról. Éppen ezért megkértem Szó Gellértet, hogy árulja el a titkot. Mert annak lennie kell. A fiatal cukrász ugyanis nemcsak kiugróan magas pontszámmal szerezte meg az első helyet tökmagolajos tortájával, de a második helyezést elért Zuzorka is az ő alkotása, márpedig arra, hogy valaki az első és a második helyet is megcsípje, még nem volt példa. Sőt, emlékeznek még a tavalyi országtortára, a sárgabarackos-pálinkásra? Azt is Gellért sütötte. (Fotó: Szendi Péter)

A teljes cikket itt olvashatja.

Forrás: