0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Becsődölt az első teljesen vegán élelmiszerbolt-hálózat

Csődbe ment a világ első teljesen vegán, vagyis semmiféle állati eredetű árut nem forgalmazó élelmiszerbolt-hálózata Németországban. Az ok a keresletcsökkenés. 

A Veganz a decemberben bejelentett bankcsőd után a héten közölte, hogy kilenc üzletéből legalább négyet bezár, mert csökkent a kereslet – olvasható a The Local című angol nyelvű hírportálon. Az alapító, Jan Bredack a Lebensmittelzeitung című szaklapnak elmondta, hogy a vegán szupermarket már nincs egyedül, egyre nő az ilyen termékek kínálata.

A korábban húsevő Bredack 2014-ben arról beszélt, hogy a Veganz ötletét utazásai inspirálták. Skandináviában, Amerikában és Oroszországban azt vette észre, mennyivel könnyebb arrafelé vegán élelemhez jutni, ezután hozta létre Veganz nevű startupját. Kiemelte, hogy a Veganz nem akarja vegánná változtatni a világot, csak annyit akar elérni, hogy bárki különösebb erőfeszítés nélkül juthasson növényi táplálékhoz. Vásárlóinak mintegy 80 százaléka se vegán, se vegetáriánus nem volt akkoriban.
 

Forrás: