0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

A FAO az élelmiszerpocsékolás ellen

Az élelmiszerek pocsékolása ellen indított "Save food" elnevezéssel akciót nemzetközi partnerek bevonásával a FAO. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének indítványa központi témája lesz a fenntartható fejlődésről szóló Rio+20 konferenciának is.

A FAO adatai szerint évente az előállított élelmiszerek hozzávetőleg egyharmada, azaz 1,3 milliárd tonna megy veszendőbe világszerte, ennek értéke nagyjából egymilliárd dollár. Ha ennek csak egynegyedét meg lehetne menteni, akkor az 900 millió éhezőnek enyhítené a problémáit.
A FAO elemzői azt is kimutatták, hogy a tehetős országok évente annyi élelmiszert pocsékolnak el (222 millió tonna), amennyi az egész szubszaharai Afrika éves termelése, vagy több mint a felét a világ gabonatermésének (2,3 milliárd tonna 2009/2010-ben).
A „Save food” kezdeményezés célja, hogy jobban összhangba hozzák az élelmiszerek termelését és terítését, valamint olyan új technológiákat alkalmazzanak, amelyek hozzájárulnak a pazarlás megszüntetéséhez.

Forrás: MTI Eco

Forrás: