0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Gyümölcsfeldolgozót építenének Trizsen

Rendkívül kedveltek a helyben készült szörpök és lekvárok. A pályázat elbírálására várnak a településen, de a turizmusban rejlő lehetőséget is igyekeznek kihasználni - írja a boon.hu.

Az elmúlt esztendőkben a mezőgazdaság és a gyümölcstermesztés vált Trizs első számú profiljává. A közfoglalkoztatásban rejlő lehetőségeket igyekeztek a lehető legjobban kihasználni, amelynek az eredményei már láthatóak. Rendkívül kedveltek a helyben készült szörpök és lekvárok, a helyiek szerint a vásárlók leginkább a csipkét szeretik. A sikereken felbuzdulva az önkormányzat újabb terveket fogalmazott meg: a termesztésben részt vevő területet idén kívánják bővíteni, újabb gyümölcsfákat és gyógynövénytöveket ültetnek. A folytatást és a tevékenységi kör bővítését azonban jelentősen befolyásolja egy elbírálás alatt lévő uniós pályázat.

– Nagyon bízom benne, hogy zöld utat kap a tervünk, és idén megkezdhetjük a gyümölcsfeldolgozó üzemünk építését – vágott a közepébe Mácsi Istvánné, Trizs polgármestere. – Amennyiben támogatják az elképzelésünket, úgy a helyben megtermelt és leszüretelt gyümölcsök mellett a máshonnan vásárolt termék feldolgozására is lehetőségünk nyílna. Ez pedig jelentősen meghatározná a falu gazdálkodását. Jelenleg 28-an dolgoznak a közfoglalkoztatás keretében, ebből tizenhárman vennének részt az üzem kivitelezésében.

Mácsi Istvánné ugyanakkor hozzátette: Trizs igyekszik megragadni az átmenő turistaforgalom nyújtotta lehetőségeket, hiszen sokan közelítik meg Aggteleket a falun keresztül. Ráadásul a helyben készült termékeket a nemzeti park is elhelyezte a bemutatóvitrinjébe, ezért sokan ezek után szeretnék megkóstolni a trizsi lekvárokat és a szörpöket.

Fontos a turizmus

 

– Az életre hívott szociális szövetkezetünk is kellően be tudná tölteni a szerepét, amennyiben elnyerjük a projektet – folytatta a falu első embere. – Ezenkívül azonban több tervünk is van az előttünk álló uniós fejlesztési ciklusra. Putnokkal, Gömörszőlőssel, Szuhafővel, Kánóval és Ragállyal konzorciumban adtunk be turisztikai pályázatot, de az önkormányzatunk épületét is szeretnénk felújítani, hogy méltó körülmények között fogadhassuk a lakosságot. Bízom benne, hogy támogatják a jövőre vonatkozó terveinket.

Az eredeti cikket a boon.hu-n olvashatja.
 

Forrás: boon.hu