0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A NÉBIH fokozottan vizsgálja az étolajokat

Az elmúlt években a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) – más termékcsoportokhoz hasonlóan – folyamatosan ellenőrizte az étolajokat is. A feltűnően alacsony árú termékek kiemelt ellenőrzése élelmiszerlánc-biztonsági szempontból indokolt, ezért a hivatal közérdekű bejelentésként kezelte a Magyar Nemzet megkeresését és haladéktalanul országos ellenőrzéssorozatot indított. A NÉBIH szakemberei 15 mintát vizsgálnak. A komplex laboratóriumi vizsgálatok túlnyomó része lezárult, ezek a termékek megfeleltek az előírásoknak, jelölési hiba viszont szinte minden, nem hazai előállítású étolajnál akadt.

A NÉBIH a közérdekű bejelentésben megjelölt, alacsony árkategóriájú, import finomított étolajok, mellett egyéb hazai gyártású, alacsonyabb árkategóriába tartozó, kereskedelmi márkajelzésű (ún. saját márkás) termékeket és közkedvelt márkák árucikkeit is ellenőrzi. A vizsgálatot a bejelentésben megjelölt üzletláncok áruházain túl, nagykereskedelemi egységekben, hipermarketekben, importőröknél és első betárolási helyeken végzik.
A NÉBIH szakemberei 15 féle terméket vizsgálnak, amelyek között webáruházakban is kapható étolajok is szerepelnek. A tisztességtelen forgalmazói magatartás megvalósulásának, valamint az első betárolási helyek és az áruházláncok – nyomon követhetőség meghatározása céljából történő – dokumentációinak vizsgálata jelenleg még folyamatban van.
A termékek jelölésének vizsgálata során eddig valamennyi, nem magyarországi előállítású étolaj jelölése hibásnak bizonyult. A már lezárult, biztonsági és minőségi paraméterekre is kitérő laboratóriumi vizsgálatokon ugyanakkor minden minta megfelelt az előírásoknak.
Az EKÁER adatai alapján 2016. január 1. óta legnagyobb mennyiségben Spanyolországból hozott be étolajat 2 vállalkozás hazánkba, mintegy 24 ezer tonna mennyiség. Nagyságrendileg negyedannyi étolaj – nagyjából 7 ezer tonna – érkezett Romániából összesen 8 vállalkozás tevékenysége révén. A harmadik jelentősebb mennyiséget, csaknem 4 ezer tonnát, 11 cég importálta Ausztriából. Horvátországból 8 vállalkozás vásárolt étolajat, mintegy 3 ezer tonnát.
Az EKÁER rendszerben szereplő információk alapján a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága a három legnagyobb magyar importőr vállalkozásnál helyszíni ellenőrzést végzett, azok címei azonban csak székhelyszolgáltatók voltak. A helyszíni ellenőrzés akadálya miatt a NÉBIH a társhatóságok közreműködésével tovább folytatja a vizsgálatot.
A NÉBIH 2008 óta több mint 9000 hatósági laboratóriumi vizsgálatot végzett a termékkör kapcsán. Ez alapján elmondható, hogy szinte valamennyi, a hazai étolaj piacon megjelent külföldi és magyar gyártású termék elemzésre került már. Az utóbbi időszakban csak pár mintával adódott gond, jellemzően jelölési hiba miatt, azonban a feltűnően alacsony árú termékek kiemelt ellenőrzése élelmiszerlánc-biztonsági szempontból indokolt.

Forrás: NÉBIH

Forrás: