0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Népszerű az olcsó csirkemell

Kihasználják a januári áfacsökkentés előnyeit a vásárlók, év eleje óta 30-40 százalékkal több csirkemellet és 20 százalékkal több csirkecombot szállítanak a boltokba a feldolgozók. Egyes áruházláncok szerint ugyanakkor a forgalom bővülése az 50 százalékot is meghaladja. Bár ellátási problémák sehol sem jelentkeztek, a hirtelen megugrott kereslet vélhetően az árakra is hatással lesz. A Magyar Broilerszövetség szerint februárban 5-6 százalékkal drágulhat a csirkehús.

Elérte a célját a januári áfacsökkentés, a baromfi esetében máris érzékelhetően megnőtt a kereslet. A Magyar Időknek nyilatkozó kiskereskedelmi láncok egyértelműen a forgalom bővüléséről számoltak be, egyes termékkategóriák­ban akár 50-80 százalékkal is megugrottak az eladásaik. A Tesco sajtóosztályától a lap megtudta, hogy év eleje óta átlagosan 20 százalékos fellendülést tapasztalt az áruházlánc. A januári áfacsökkentés óta eltelt két hétben elsősorban az akciós csirketermékeknél – mint például a csirkemellfilé és a csirkecomb – nőtt meg leginkább az érdeklődés, de a választékban lévő többi baromfitermék iránt is nagyobb volt a kereslet a kedvezőbb ár miatt. A Tesco egyébként – a többi versenytársához hasonlóan – az áfakülönbözet egészét átadja a fogyasztóknak, így a baromfihús a decemberi szinthez képest jelentősen olcsóbban kapható.

A CBA szerint a csirke minden húsrésze iránt jelentősen megnőtt a kereslet, melynek mértéke egyes üzletekben az 50 százalékot is megközelíti. A csirke mellett a legtöbb helyen a pulyka iránt is nőtt az érdeklődés, bár kisebb mértékben. A Spar terméktől függően 30 és 80 százalékos növekedést könyvelhetett el a január elseje óta eltelt időszakban. Az áruházlánc lapunkhoz eljuttatott válaszai szerint leginkább a csirkehús esetében nőtt a forgalom, de pulykahúsból is többet adnak el a megszokottnál. A Lidl Magyarország tapasztalatai szerint minden hústermék esetében megnőtt a vásárlói érdeklődés.

Ahogy azt korábban megírtuk, a kacsa- és libahúsból a madárinfluenza-járvány következményeként hiány alakult ki a boltokban, a csirke esetében nem nehezítik ellátási problémák az eladásokat. A Spartól kapott válaszok szerint a mennyiségi igényeik napi szinten változnak, s ez néha nehézséget okoz, alapvetően azonban nincs gond a készletekkel. Hasonló véleményen van a többi áruházlánc is, mindenhol zavartalan az ellátás.

Mindezt Bárány László, a Magyar Broilerszövetség, valamint a baromfitartással és -feldolgozással foglalkozó Master Good cégcsoport elnöke is megerősítette. Véleménye szerint az ellátással nem lehet gond, a madárinfluen­za ellenére ugyanis biztosítani tudják a szükséges készleteket a feldolgozók. Elmondta, a legjobban a csirkemell fogy, ebből 30-40 százalékkal többet szállítanak a kiskereskedelemnek, a comb forgalma pedig 20 százalékkal nőtt meg. Vannak ugyanakkor olyan termékek, amelynek alig nőtt a forgalma, aprólékból és farhátból például semmivel sem fogy több, mint a múlt évben. Mindez nyilván az árral van összefüggésben, az áfacsökkentés hatása ugyanis az értékesebb húsoknál jelentkezik érezhetően, a mellfilé például 220-250 forinttal kerül olcsóbban a vásárlókhoz. Az árak a következő hetekben kissé emelkedhetnek, a hirtelen megnőtt keresletre ugyanis a madárinfluenza miatt is nehéz helyzetbe került ágazat nem tudott azonnal reagálni.

Bárány László szerint drasztikus drágulásra nem kell számítani. – Elképzelhető, hogy február elején 5-6 százalékkal drágulhat a csirke, amit március végén, húsvét előtt egy további, hasonló mértékű áremelés követhet – jegyezte meg. Ennek azonban a szakember szerint nincs köze a madárinfluenzához, csupán a kereslet-kínálat viszonya alakítja a piaci árakat. Az áremelkedésre egyébként a kiskereskedelem is számít. A CBA piaci információi szerint várható némi áremelkedés a jövőben, ahogy a Spar szerint is elképzelhető, hogy a megnövekedett kereslet drágulást vonhat maga után, ugyanis a termelő annak adja el az áruját, aki többet fizet érte.
 

Forrás: