0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nem emelkednek a balatoni horgászjegy-árak

Nem emelkednek jövőre a balatoni területi jegyek alapárai, amelyek immár öt éve változatlanok, viszont elmarad a korábbi években megszokott év eleji értékesítési akció - közölte Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.

Az idei jegyek 2017. január 31-ig érvényesek, a jövő éviek árusítása januárban kezdődik. Korábban az év első hónapjában mintegy 10 százalékkal olcsóbban lehetett éves engedélyhez jutni.

Szűk kört érintő változás, hogy a védett halakra érvényes 100-as darabszámhatárt átlépők jövőre a második területi jegyet csak emelt áron vásárolhatják majd meg, és további kvótát már nem szerezhetnek majd.

A haltelepítésekért, halőrzésért és a Balaton mellett a Kis-Balaton ökológiai egyensúlyáért is felelős társaságnak tavaly 725 millió forint árbevétele volt, ebből 616 millió a területi engedélyekből.

Az idén nőtt a horgászjegy-értékesítés, november közepén már több jegyet adtak el, mint tavaly egész évben – mondta a vezérigazgató korábban.

Az elmúlt két évben 100, majd 35 millió forint körüli eredményt előrő társaság gazdálkodása az idei évben is várhatóan eredményes lesz – tette hozzá.

Forrás: MTI Eco
 

Forrás: