0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Felértékelődik az agrárinnováció szerepe

A jövőben egyre inkább felértékelődik az agráriumban megvalósuló innováció szerepe, és ehhez az Európai Unió forrásokat is biztosít a 2014-2020-as időszakban - hangsúlyozta Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti, társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára "Az európai innovációs partnerség a mezőgazdasági termelékenységért és fenntarthatóságért" címmel tartott nemzetközi konferencián, Budapesten.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a konferenciát azzal a céllal rendezte meg, hogy felhívja a figyelmet az agrárinnováció fontosságára, az unióban stratégiai célként megfogalmazott Európai Innovációs Partnerség (EIP) lehetőségeire.
A rendezvényen Tóth Katalin szólt arról, hogy szükség van az elméleti tudást birtoklók és a gazdálkodást végzők összekapcsolására. A partnerség révén olyan tudás juthat el az agrárvállalkozókhoz, amely hosszútávon fenntartható életképes mezőgazdaságot biztosít.
Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a mezőgazdaság területén megvalósuló Európai Innovációs Partnerség (EIP-AGRI) hazai elképzeléseiről szólva hangsúlyozta, hogy az új vidékfejlesztési programban lehetőség lesz a magyar mezőgazdaság, élelmiszergazdaság szereplői számára támogatást igénybe venni az agrárinnovációt érintő együttműködésre, az innovációs fejlesztések megvalósítására.
Feldman Zsolt kiemelte, hogy az elmúlt időszakhoz képest új terület az innováció, a tudástraszfer bekerülése a vidékfejlesztési programba. Előadásában az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár kifejtette, hogy a magyar mezőgazdaság innovációs és kooperációs képessége a versenytársakéhoz képest nem kellően magas, a hazai agrárkutatás-fejlesztés nem feltétlen a piaci igények alapján történik.
A versenytársakkal összehasonlítva az látszik, hogy a magyar agrárgazdaság és tudományos élet szereplőinek együttműködésében van még hova fejlődni. Ehhez az Európai Unió olyan támogatási lehetőséget biztosít, amellyel az érintetteknek élniük kell. A tervek szerint azok a konzorciumok, amelyekben gazdálkodó szervezetek, tudományos intézmények, tanácsadói szervezetek együttműködnek egy innovációs projekt megvalósításában támogatást kaphatnak a partnerség létrehozásához és működéséhez, a megvalósítandó innovációhoz kapcsolódó beruházáshoz – ismertette az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár.
A konferenciát szervező NÉBIH tájékoztatása szerint az Európa 2020 Stratégia költségvetése 4,5 milliárd eurót határozott meg az élelmiszer-biztonság, a biogazdaság és a fenntartható mezőgazdaság terén való kutatás és fejlesztés céljaira. A mezőgazdasági termelékenység javítását, a fenntarthatóságot célul tűző európai innovációs partnerség (EIP-AGRI) koncepciója, hogy tevékenysége révén hidat képezzen a gazdálkodási gyakorlat és a tudományos kutatás között, fokozva ezzel az európai versenyképességet. (Fotó: Pelsőczy Csaba)

Forrás: MTI, Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája
 

Forrás: