0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nők menthetik meg az Európai Unió vidéki területeit

Egy, az Európai Unió Parlamenti Képviselői által összeállított jelentés szerint a nők segíthetnek feléleszteni a hanyatló vidéki területeket az EU területén belül, sőt, megállíthatják a további városiasodást is. Ehhez azonban vidékfejlesztési tematikus alprogramokkal, és jogalkotással is támogatni kellene a nők gazdasági szerepvállalását.

Az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottsága és Nőjogi Bizottsága által befogadott tanulmány alapján, mely a vidéki területeken élő nők szerepvállalásairól szól, az uniós törvényhozók kiemelt szerepet szánnak a mezőgazdaságban dolgozó nőknek.

A törvényhozók szerint a 2020 utáni közös agrárpolitika (KAP), mely számos kihívással néz szembe a városiasodás növekedésétől az öregedő társadalomig, ki kellene, hogy használja a nők többfunkciósságát, amivel növelhetné a vidéki területek potenciálját.

„Örülök, hogy a nőkről és a nők vidéki területeken betöltött szerepeiről szóló jelentést a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság (AGRI) és a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság (FEMM) tagjainak nagy része elfogadta. Ez a jelentés rávilágít a nők sokféle szerepére a vidéki életben mint családanya, családalapító, dolgozó, tanító, a családi farm irányítója, a kultúra-, örökség-, és hagyomány védelmezője” – nyilatkozta Marijana Petir, horvát AGRI és FEMM tag.

Az EU-s törvényhozók hangsúlyozták, hogy egy új megközelítést kellene alkalmazni a vidéki területek fejlesztésére, és az EU tagállamok és helyi hatóságoknak megfelelő infrastrukturális szolgáltatásokat kellene nyújtani a vidéki embereknek, elsősorban a nőknek, hogy ezáltal „kiegyensúlyozottabb” életet biztosítsanak számukra és megakadályozzák a városok felé történő elvándorlást.

 

A láthatatlan munka

 

A parlamenti képviselők megjegyezték, hogy a nők jelentősen hozzájárulnak a mezőgazdasági szektor működéséhez. 2014-ben az összes mezőgazdaságban eltöltött munkaóra 35 százalékát nők dolgozták le, részállásban 53,8 százalékban, teljes állásban 30,8 százalékban vannak jelen.

Azonban a farm tulajdonosok között az EU-ban csak 30 százalék a nők aránya.

„A házastársak és más női családtagok által elvégzett munka a farmokon gyakran nélkülözhetetlen, azonban nem más, mint „láthatatlan munka”, mivel nincs hivatalos pozíció amivel elismerhető lenne és lehetővé tenné az érintett nők regisztrációját a társadalombiztosítási szolgáltatásban.” fedte fel a tanulmány, hangsúlyozva, hogy egy ilyen megakadályozná például a betegszabadság vagy a szülési szabadság jogosultságának elvesztését, illetve növelné az anyagi függetlenségüket.

„A jelentés megoldási lehetőségeket is bemutat arra, hogyan lehet javítani a nők vidéki élet-, és munkakörülményeit, elsősorban a szociális védelem és az egyéni szabadságjogok terén, folyamatosan biztosítva az érzékeny egyensúlyt a munka és a családi élet között” jegyezte meg Petir, hozzátéve hogy eddig egyetlen tagállam sem indított tematikus alprogramot az EU Mezőgazdálkodási Vidékfejlesztési Alapból a vidéki területen élő nők számára.

„Ezzel a jelentéssel szeretnénk meggyőzni a tagállamokat, hogy használják és aktiválják ezt az alprogramot, mivel fontos lehet a munkahelyteremtésben és a nők helyzetének javításában a vidéki területeken” bizonygatta Petir.

 

A többfunkciósság koncepciója

 

A jelentés megjegyezte, hogy a többfunkciósság a jövő vidékfejlesztésének kulcsszava, amiben az EU-ban élő nők központi szerepet vállalhatnak. A törvényhozók szerint más gazdasági, szociális, kulturális és környezetvédelmi aktivitások a vidéki területeken kísérői lehetnek a mezőgazdasági termelésnek, és munkahelyeket hozhatnak létre a nők számára.

„A falusi turizmus, amibe vidéken a családi vállalkozásokon és szövetkezeteken keresztül érkező termékkészlet és a szolgáltatások is beletartoznak, egy alacsony rizikójú szektor, ami állásokat teremt, lehetővé teszi, hogy a családi életet a munkával összeegyeztessék, és arra ösztönzi a falvakban élő népességet, főleg a nőket, hogy vidéken maradjanak.” áll a dokumentumban.

Willemien Koning-Hoev, az Európai Gazdálkodók Női Bizottságának elnöke üdvözölte a jelentést, mondván a nők fontos többfunkciós szerepet játszhatnának a vidéki területeken. „Gyakran népszerűsítenek olyan további jövedelemszerzési lehetőségeket a gazdaságokban, mint például a vidéki turizmus, és sokszor az innovációk vezetői is.” jegyezte meg. Ahhoz, hogy a bennük rejlő potenciál kiteljesedhessen, a lehetőségeket is fejleszteni kell, tette hozzá.

„Jobb hozzáférhetőséget kell biztosítani a nők számára a hitelekhez és az oktatáshoz, és megteremteni az egyenlő bánásmódot a nők és a férfiak között. A döntéshozó testületekben pedig nagyobb hányadban kellene biztosítani a jelenlétüket” – tette hozzá Hoeve.
 

Az eredeti cikk itt érhető el.

Forrás: