0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Szamóca a középpontban

A szamóca Olaszországban is a tavaszi újjászületést jelképezi, amellett nagy területen termesztett növény, ezért állították középpontba az idén a Macfrut Kiállítás szervezői. Riminiben és környékén május 7-től 13-ig számos rendezvény forog majd körülötte.

Olaszországban évenként 150 ezer tonna szamócát takarítanak be, fő termőhelye Basilicata, Campania, Emilia-Romagna, Veneto és Piemonte. Az ország különleges adottságainak köszönhetően az év nagy részében érik valahol a szamóca: Szicíliában már januárban szedhető, a főidény pedig májusban köszönt be. Emilia-Romagnában integrált módszerekkel termesztik, amivel kisebb a környezetterhelés és mind gyakoribb a biotermesztése is. A Macfrut 2017 partnere éppen a legnagyobb szamócatermő vidék, a dél-olasz Basilicata lesz, ahová ebből az alkalomból szakmai utat szerveznek a leglendületesebben fejlődő gyümölcs- és zöldségtermesztőkhöz.

A Szamóca Napok kísérőprogramjai közt kóstolók, kiállítások, promóciók és szamócának szentelt zenei vetélkedők lesznek Cesenától Riminiig. Két zenei emlékestre is sor kerül a Beatles híres számának, a Strawberry Fields Forevernek az ötvenedik születésnapjára emlékeztetve, ahol a legjobb olasz Beatles-bandák lépnek föl.

A Szamóca Napokat rövid idő alatt, közös erőfeszítéssel hozták létre állami és magánvállalkozások az agráriumból és a turizmus területéről – mondta Renzo Piraccini, a Cesena Fiera igazgatója. Több okból választottuk a szamócát: a 2017-es Macfrut szimbolikus növénye, ráadásul 2020-ban Riminiben nemzetközi szamócatermesztési szimpózium lesz, ahová ezer kutatót várnak a világ minden részéről. A szamóca a gyümölcs és zöldség ágazat megújulását is szimbolizálja, ugyanis a korábbi visszaesés után most komoly befektetéseknek köszönhetően magas minőségben, nagy mennyiségben termesztik.

A rendezvénysorozattal össze kívánják kapcsolni a turizmust, térséget és a mezőgazdaságot a szórakozással, vakációval és a szamócával, ami több mint egy gyümölcs a sok közül. A frissességre és a tavaszi ébredésre emlékeztet, ezáltal kitűnően összekapcsolja a kitűzött két célt. Több mint száz kereskedelmi egységben rendeznek kóstolást és más akciókat Romagnában. Simona Caselli, Emilia-Romagna mezőgazdasági tanácsosa szerint a térség reklámozása akkor a legcélravezetőbb, ha sikerül összekapcsolni a turizmust, a bortermelést, a mezőgazdaságot. A Szamóca Napok ebbe a vonulatba tartozik, különösen az olyan turistaparadicsomokban, mint Rimini. Amúgy is nő az érdeklődés a gyümölcsök és zöldségek iránt az egészséges táplálkozás terjedésének köszönhetően, tehát ideális a rendezvény időpontja, ráadásul a tartomány termelői is komoly fejlesztéseken vannak túl, amit be lehet mutatni.

 

Forrás: Macfrut