0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

150 éves az Állatkert!

Kereken másfél évszázada nyitotta meg kapuit hazánk leglátogatottabb intézménye, mely ma a Fővárosi Állat- és Növénykert nevet viseli, s melyet immár mintegy 1,1 millióan keresnek fel évente. Azt azonban kevesen tudják, milyen fontos szerepet játszott a hazai növénytermesztés és állattenyésztés területén.

A kezdetben részvénytársaságként működő Állatkert – mely részvényein büszkén hirdette küldetését: „Tudomány, gazdászat, művészet, élvezet” – hamarosan nemhogy osztalékot nem tudott fizetni, de a fenntartása is nehézségekbe ütközött, így megnyitása után hat évvel már állat- és növényhonosító társasággá alakult. Nem meglepő tehát, hogy a múlt századfordulón a haszonállatok bemutatása is igen fontos szerepet töltött be, de a távoli vidékeken élő vadállatok gazdasági hasznosításának kérdésével is foglalkoztak. Fogatolt zebrákat, sőt hátastevéket is láthattak a betérők.
A II. világháborút háborút megelőző időszakban, majd pedig az 1960-as években a hazai lovas kultúra iránt különösen elkötelezett volt az Állatkert, így például 1936-ban az Országos Mezőgazdasági Kiállításon az állatkerti hajtóiskola ötös pónifogata kiemelkedően nagy sikert aratott. A lovagló és hajtóiskolát Horváth Zdenkó nyugállományú méneskari alezredes vezette, s a fogatot Waldmann Walter, az iskola akkor még csak 12 éves növendéke hajtotta. A háború utáni lovas korszak legkiemelkedőbb eredménye a hucul fajta megmentése mellett a tengelici kisló „előállítása” volt. A ’70-es, ’80-as években a prémesállat-tartás népszerűsítését is felvállalta az intézmény: jelentősebb mennyiségben láthatott ekkor sarki és kékrókákat, prémgörényeket és nutriákat a betérő. Emellett a vadgazdálkodásunk szempontjából ígéretesnek tartott vadpulykát és a szirti foglyot is népszerűsítették.
Az elmúlt másfél évszázad alatt az állatkert szerepe megváltozott, így napjainkban elsősorban a vadonélő állatfajok megmentése és zárttéri tenyésztése a cél, emellett a betérők szemléletformálása is nagy hangsúlyt kap. Az állattenyésztés szempontjából az állatkerti eredményeket a vadgazdálkodás területén tudják leginkább kamatoztatni.

Forrás: