0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A magyar föld megbecsülendő örökségünk

Magyarország Európa és a kereszténység védőbástyája ma is, ahogy történelmünk során számtalanszor - mondta Fazekas Sándor a Földművelésügyi Minisztérium Szent István Napja alkalmából szervezett kitüntetési ünnepségén. A földművelésügyi miniszter az új kenyér ünnepét méltatva a magyar gazdák munkájának értékéről és jelentőségéről is beszélt.

Az agrártárca rendezvényén a miniszter hangsúlyozta: országunk érdeke az, hogy hagyományainkat megőrizve elkészített, természetes, minőségi, egészséges élelmiszerek kerüljenek az asztalunkra. E törekvéssel összhangban a tárca hamarosan társadalmi és szakmai vitára bocsájtja a nemzeti élelmiszerprogramot, amely a magyar vidék jövőjének biztos alapja lehet.

Beszédében Fazekas Sándor emlékeztetett első királyunk maradandó, nemzetszervező művére, amelynek köszönhetően a szilárd, keresztény alapokra helyezett magyar állam immáron több mint ezer esztendeje stabil lábakon áll. Kitért arra is, hogy a kontinensünkre áramló, más kultúrkörből érkező tömegek nagy kihívások elé állítják a keresztény gyökerű Európát; Szent István utódaiként több tíz emberöltő távlatából is meg kell védenünk elődeink ránk hagyott jussát, meg kell óvnunk önrendelkezési jogunkat, mert az a mi felelősségünk is, hogy megtartsuk azokat az értékeket, amelyeket örökül hagytak ránk. Fazekas Sándor rámutatott, felelősek vagyunk az országért, nemzetünkért, a nemzet sorsának alakításáért, az utánunk következő nemzedékek jövőjéért.

Első királyunknak, Szent Istvánnak igen nehéz időkben kellett döntéseket hoznia, és jól tudta, hogy egy nemzet sorsát határozza meg választásaival – mondta a miniszter, aki hangsúlyozta: sorsfordító időket élünk, amelyben az őseinkről ránk maradt szavak irányt mutatnak. Időszerűek Szent István szavai, amelyek arra intenek, hogy szokásaink és értékrendünk megőrzésével szolgáljuk nemzetünket.

A földművelésügyi miniszter a rendezvényen megköszönte a kitüntetettek kimagasló szakmai munkáját, majd elmondta: államalapításunk napját ünnepelve elismeréssel díjazzuk mindazokat, akik hivatásuk lelkiismeretes gyakorlásával hozzájárulnak a magyar vidék sikeres jövőjének biztosításához, gyarapítják Szent István örökségét.

Forrás: FM Sajtóiroda

Fotó: Pelsőczy Csaba/FM

Forrás: