0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Dr. Nagymarosy András kapta a Pannon Bormíves Céh Bussay László Emlékdíját

A nagy presztízsű családi pincészeteket tömörítő Pannon Bormíves Céh december 8-án, a Corinthia Grand Hotel Royalban rendezett hagyományos karácsonyi ünnepségén adta át a 2013-ban alapított Bussay László Emlékdíjat. Az elismerést minden évben az kaphatja meg, aki a céh által képviselt szellemiséggel sokat tett a magyar borkultúráért. Az idei posztumusz díjat az ősszel elhunyt dr. Nagymarosy Andrásnak ítélte a borászközösség.

A nagytekintélyű geológus, népzenész és borszakíró az ELTE TTK Általános és Alkalmazott Földtani Tanszékének nyugalmazott egyetemi docenseként dolgozott. Egyben a Borkollégium társalapítója, az évente megjelentetett Borkalauz társszerkesztője, a WSET (Wine and Spirit Education Trust) tanára is volt, s ismeretterjesztő céllal számos cikket írt hazai és külföldi borvidékekről, szőlőfajtákról és azok talajtani és földtani összefüggéseiről.
A Pannon Karácsony az ünnepélyes díjátadón túl elsősorban a baráti beszélgetésekről és kóstolókról szólt. Az idei rendezvény ugyanakkor arra is alkalmat kínált, hogy a borászközösség vendégei előtt bemutatkozzon a Pannon Bormíves Céh frissen megválasztott négy új tagja: Berecz Stéphanie (Kikelet Pince, Tokaj), Debreczeni Mónika (Vylyan Pincészet, Villány), Sebestyén Csaba (Sebestyén Pince, Szekszárd) és Tóth Ferenc (Egri Borvár Tóth Ferenc Pincészete, Eger). Őket november 18-án, a Pannon Bormíves Céh hagyományos Szent Márton-napi újboráldása alkalmával a Pannonhalmi Bencés Apátságban avatták a közösség teljes jogú tagjaivá – a Pannon Karácsony vendégei pedig most először találkozhattak velük és boraikkal a céh képviseletében.
A Pannon Bormíves Céh 2013-ban díjat alapított, amit az kaphat meg, aki a Céh által képviselt szellemiséggel sokat tett a magyar borkultúráért. Az első évben dr. Mészáros Gabriellát tüntették ki vele. 2014-ben céhtársuk, dr. Bussay László halálát követően a díjat átnevezték Bussay László Emlékdíjra. Abban az évben dr. Rohály Gábor, 2015-ben pedig Borbás Mária televíziós újságíró munkáját ismerték el a Bussay László Emlékdíjjal.

Forrás: