0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Elkészült a kisüzemi bortermelői szabályozás

Elkészült a kisüzemi bortermelői nyilvántartás koncepciójának első változata. Gál Péter, a szaktárca eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára vezetésével az FM szakértői Budapesten mutatták be a koncepciót be az érintett hatóságok, a szakmaközi szervezet és a termelői szervezetek képviselőinek.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása szerint a mindennapi tapasztalatok alapján termelői kezdeményezésre előkészített dokumentum legfontosabb célkitűzése, hogy a jelenleg alkalmazott pincekönyvvezetési szabályok mellé egy könnyebb adminisztrációt jelentő lehetőséget kínáljon a kistermelők részére.

A kisüzemi bortermelői nyilvántartás előnyei között sorolják fel egyebek mellett azt, hogy a borok nyilvántartásához csak a legszükségesebb dokumentumok beszerzésére és vezetésére van szükség, a borkészítés és a borértékesítés teljes folyamatának adminisztrációja könnyebben áttekinthető, emellett a nyilvántartás igazodik a kistermelői borkészítés gyakorlatához, alkalmazásával az adminisztrációra fordítandó idő pedig jelentősen csökkenthető.

Az FM ez év július 1-jétől – egy uniós derogációt alkalmazva – vezeti be a kisüzemi bortermelő fogalmát a korábban megalkotott „a borászok 12 pontjával” összhangban. Ennek értelmében a jövedéki szabályok nagy részének végrehajtása alól – például a jövedéki nyilvántartás vezetése – mentesülnek a kisüzemi bortermelők. E rendelkezések valamint a bortörvény idén januárban hatályba lépett módosításának köszönhetően nyílik lehetőség a kistermelői mérethez és ezen üzemek sajátságaihoz jól igazodó, a jelenleginél könnyebben vezethető szakmai nyilvántartás bevezetésére – tartalmazza a tájékoztatás.

A közlemény felidézi, hogy kisüzemi bortermelő az a borász lehet, aki az utolsó 3 borpiaci év átlagában kevesebb mint 1000 hektoliter csendes bort állított elő. Emellett szőlőt vagy sűrített szőlőmust és finomított szőlőmust-sűrítmény kivételével borászati terméket más uniós tagállamból vagy harmadik országból nem szerzett be. Ugyanakkor e termelők továbbra is értékesíthetnek bort a belföldi mellett más országok piacain is – tartalmazza a közlemény.
 

Forrás: