0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Milyen virágokat válasszunk az árnyék nélküli kertünkbe?

Nagy kihívást jelent, ha déli fekvésű házfal mellé, egy-egy meredekebb lejtőre, kőfal tövébe szeretnénk növényeket ültetni, hiszen ezeken a helyeken szélsőséges körülmények uralkodnak. Ezt nem minden dísznövény képes elviselni.

 

 

Az illatos ternye nagyon kedvelt melegtűrő dísznövény

 

Ezeken a helyeken ugyanis az erős napsugárzás tavasszal sokkal hamarabb felmelegíti a talajt, és ezért kiszárad a föld. A mediterrán hangulatról az ágyás közepére ültetett látványos és masszív, minden tekintetet magára vonó articsóka gondoskodik. A kisebb-nagyobb csoportba ültetett, meleg színárnyalatú záporvirágok játékosan rásimulnak a terméskő ágyásszegélyre, s a mediterrán jelleget erősítik. Az apró virágú rézvirágok sűrű szőnyeggé nőnek össze az ezüstszürke lombú szoliternövények körül. Mindössze a kecses árvalányhaj és a skarlátpiros zsálya emelkedik ki az alacsony növényzetből. A megnyugtató színű záródíszítést pedig a sötétlila virágú óriás verbéna alkotja. A díszfüvek közé tartozó árvalányhaj egyébként télálló és nem kell visszavágni – olvasható az edenkert.hu kertészeti szakportálon.

Ajánlott növények

1 articsóka, 7 árvalányhaj, 10 sötétlila óriás verbéna, 7 skarlátpiros zsálya (pl. Lady in Red), 25 záporvirág-színkeverék, 20 keskenylevelű rézvirág (fehér és narancsszínű fajták, pl. Amulette White és Amulette Orange), 41 illatos ternye (pl. Snow Crystals), 20 lila virágú kúszó verbéna (pl. a Taipen) fajtasorozat.

Az eredeti cikk a boon.hu oldalán olvasható.
 

Forrás: