0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Pár havi tárolással javulna a hazai hagymapiac

Tíz százalékkal nőtt a hagyma európai termőterülete 2016-ban, ráadásul a nagy termő országokban kiemelkedő termésnek örülhettek a gazdák. Ez azonban mindenütt lenyomta az árakat, ezért további vetésterület növekedés idén nem valószínű a túlkínálat elkerülése érdekében. Magyarország továbbra sem önellátó, a termelők pedig összefogást sürgetnek a piac stabilizálása, a hazai értékesítési időszak elnyújtása érdekében.

Az előző évihez képest európai szinten mintegy 10 százalékkal nőtt a hagyma területe, és összességében valamivel több mint 6 millió tonna termést takarítottak be. A kedvező időjárásnak köszönhetően kiemelkedő termésnek örülhettek Spanyol- és Lengyelországban. A hagyma ára ezért szinte mindenütt elmarad a szokásostól. Ebből is adódik, hogy a nagy hagymatermelő országokban a termőterület további növelése nem várható, hiszen túlkínálatot okozhat, ha jó időjárás esetén az idén is sikerül magas hozamokat elérni.

Hazánkban az utóbbi 20 évben negyedére esett vissza a hagyma termőterülete, így bár a termesztők megfelelő szaktudásnak és fajtaválasztéknak köszönhetően magas hozamok elérése képesek, nem tudjuk fedezni a 80-90 ezer tonnás belföldi fogyasztást a hazai terméssel. A terület csökkenésénél is nagyobb baj azonban, hogy a gazdák többsége a betakarítás után minél előbb igyekszik a termést értékesíteni, ezért a kereskedők nyomott árat fizetnek a hagymáért, decembertől pedig szinte csak import hagymát árulnak a boltokban.

Mi javíthat a helyzeten? Ha csak a hagyma 20 százalékát sikerülne a termelőknek december-januárig tárolni, biztosan emelkednének az árak. Ehhez nem kell nagy beruházást végezni, hiszen az időben fölszedett hagyma konténerben szabad színen is eltartható két-három hónapig. A tárolás abban is segíthet, hogy a kereskedőket visszaszoktassuk december-januárban a magyar hagymára, a kereslet növekedése pedig végül a terület bővítését is magával hozhatná – hangzott el Cserkeszőlőn, az Orosco Kft. hagymatermesztési szakmai napján. A gazdák egy része felismerte, hogy az eddigi hozzáállásukkal saját maguk tették tönkre ősszel a hagymapiacot, ezért termelői együttműködést sürgetnek.

A szakmai napon az Orosco Kft. teljes hagyma-fajtasort kínált a termelőknek, a Kwizda Agro Hungary Kft. képviselje pedig tápanyag-utánpótlási tanácsokkal járult hozzá a hozamok emeléséhez, és a hagyma tárolhatóságának javításához.
 

Forrás: