0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Történelem, művészet és kertészet randevúja egy tájházban

A régi paraszti életmód mellett az I. világháború emlékeit, a kertkultúra hagyományait és a kortárs művészetet egyaránt megidézi az a különleges tájház, amit pénteken avattak fel Zalaszentgyörgyön, írja a Zalai Hírlap Online.

Az új közösségi létesítmény nemcsak attól egyedi, hogy a tisztaszoba, konyha és lakószoba hármasán túl tematikus kiállításoknak ad helyet, hanem amiatt is, hogy Kovács Dezső polgármeste és családja személyes elkötelezettsége és áldozatvállalása révén születhetett meg.
Az önkormányzat évek óta szeretett volna már tájházat kialakítani Zalaszentgyörgyön, ám erre irányuló pályázatuk közel három éve döntésre vár. Kovács Dezső és családja azonban úgy érezte, nincs mire várni, hiszen az idő telik, a népi építészet értékei, a múlt dokumentumai pedig egyre pusztulnak. E felismerés arra sarkallta őket, hogy magánemberként megvásárolják és felújítsák a település egy szép, tornácos házát. Kezdeményezésüket sokan támogatták, segítő partnerekre leltek, ami a tegnapi avató beszédeiből is kitűnt. (Fotó: Pezzetta Umberto)

A teljes cikk itt olvasható.

MerkenMerken

Forrás: