0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az igazi csapatmunka Párizsig repítette Őket!

 

 Az igazi csapatmunka Párizsig repítette Őket!

 

„Azt gondolom óriási teljesítményt nyújtottak tanulóink a MezőgépÉSZek szakmai versenyen. A srácok apait- anyait beleadtak, hogy az ország legjobbjaiként végezzenek ezen a színvonalas rendezvényen. Lelkiismerettel és becsülettel helytálltak már az elődöntőben is. A kezdeti siker annyira felbuzdította az öt fiatalembert, hogy meg sem álltak az első helyig. Ezúton is gratulálok nekik!

Elért sikerüket és a hozzáállásukat követendő példaként állíthatjuk minden iskolánkban tanuló diák elé. Komoly motiváló erővel bírt és egyben elismerés is számukra, hogy a médián keresztül az egész ország megismerhette a munkájukat és az elért eredményüket. Végezetül a jutalom sem maradt el, hiszen nagy dolognak tekinthetjük, hogy a Földművelésügyi Minisztérium jóvoltából középiskolás tanulóként kijuthattak Párizsba, egy ilyen nagyszabású tanulmányi útra.

Mindenképpen elismerően kell nyilatkoznom Gém Balázs fiatal gépésztanár kollégám munkájáról is, hiszen szakmai segítsége és felkészítő tevékenysége nélkül aligha érhettük volna el ezt a sikert.
A siker mindig a legjobb reklám egy iskola életében. Nagyszerű érzés volt látni a televízióban és a különböző médiumokban, hogy a tanulóink sikerét népszerűsítik és természetesen ezzel együtt iskolánk hírnevét öregbítik. Nemcsak Hajdúböszörményben, hanem az ország többi részéből is sokan gratuláltak a versenyen elért eredményhez. Felhívtuk magunkra a figyelmet, ami azt eredményezte, hogy nagy mezőgazdasági gépgyártók vezetői és képviselői is megkeresték iskolánkat. Bízunk benne, hogy ezekből a nemes kezdeményezésekből gyümölcsöző kapcsolat alakul ki és támogatókra talál iskolánk.”

Természetesen a felkészítő tanárok sincsenek ilyenkor könnyű helyzetben, hiszen 18-20 éves fiatalokat kell meggyőzniük arról, hogy miért is induljanak el egy ilyen versenyen. Gém Balázs gépésztanár egyetlen egy kérdést tett fel diákjainak: „Ki szeretné a franciaországi, SIMA mezőgazdasági gépkiállítást megtekinteni a helyszínen?!”, és innentől kezdve már csak a csapattagokat kellett kiválasztani. A csapat tagjai számára nagyon vonzó volt a főnyeremény és szerették volna összemérni tudásukat más tanulókkal is és természetesen azért indultak, hogy a versenyt meg is nyerjék!

A verseny több fordulós volt és majdnem négy hónapon keresztül zajlott, sok feladattal kellett szembenézniük, amíg eljutottak a döntőbe. „Nem volt olyan pillanat, hogy feladnánk, kitartottunk, mert meg szerettük volna nyerni a versenyt.”, „Feladni nem akartuk, mert kitartóak vagyunk. A verseny során inkább csalódottságat éreztünk, mikor visszaestünk a helyezésben”, mondta Kovács Krisztián és Molnár Bence a csapat két tagja. A döntőn már érezték, hogy akár meg is nyerhetik a versenyt és nagyon boldogok voltak, „az eredményhirdetés során, amikor kimondták a második helyezett csapat nevét, hisz ekkor tudtuk meg, hogy kitartó munkánk meghozta gyümölcsét és valóra vált legmerészebb álmunk, a játék megnyerése.”, mondta Gém Balázs felkészítő tanár.

   Az igazi csapatmunka Párizsig repítette Őket!
   

És, hogy milyen élményekkel is tértek haza a kiállításról?

Szakmai szempontból nagyon sok tapasztalatot szereztek és nagyon sok céghez leszervezett bemutatókon is részt vettek, ahol a nemzetközi technológiákat is megismerhették. Több cég felajánlotta, hogy saját telephelyére várják a diákokat. Olyan jövőbeli technikákat is láthattak, mint pl. a fülke nélküli, önvezető traktor. A versenyzők közül többen először élhették át a repülés élményét és a kiállítás mellett arra is lehetőségük és idejük volt, hogy megtekintsék Párizs nevezetességeit és gyönyörködjenek a város kultúrájában, szépségében.

Az igazi csapatmunka Párizsig repítette Őket!  Az igazi csapatmunka Párizsig repítette Őket!

 

Ezúton is gratulálunk az 5. Ütem csapatának (Felkészítő Tanár: Gém Balázs, Csapattagok: Kovács Krisztián, Molnár Bence, Szabó István, Balsa Dávid és Simon Zoltán)!

Az igazi csapatmunka Párizsig repítette Őket!

 

A játékkal kapcsolatosan nagyon sok információt gyűjtöttünk a játékosoktól és a jövőben biztosan sokkal több gyakorlati feladatot fogunk a MezőgépÉSzek játék csapatai részére kialakítani. A MEGFOSZ és az Agro Napló közös játéka, valamint a Földművelésügyi Minisztérium támogatása idén is bebizonyította, hogy nagyon tehetséges fiatalok vannak a szakmában és a verseny után több versenyző diákot is megkerestek tagjaink gyakorlati hely lehetőségével, illetve álláslehetőséggel. Az idei év őszén ismét elindítjuk versenyünket még több izgalmas feladattal és hatalmas nyereményekkel!
Várjuk az iskolai csapatok jelentkezését az idei évben is!

Képek: Gém Balázs, Benkő Norbert, Kereki Dávid

 

 

Forrás: