0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

AGCO FUSE tanulmányi labort avattak Gödöllőn

A gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karán, az egyetem évzáró ünnepségét követően, az AXIÁL Kft. és a Fendt erőgépeket gyártó AGCO cég jóvoltából új tanulmányi labort adtak át.

Az egyetem Mérnökinformatikai Központjában zajlott hivatalos átadón Martin H. Richenhagen, az AGCO elnök-vezérigazgatója mellett jelen volt Tőzsér János rektor, Szabó István rektorhelyettes és Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Az eseményen, amelyen egykori és jelenlegi diákok is részt vettek, Martin Richenhagen elmondta, hogy évente több, mint 350 millió dollárt költenek kutatásfejlesztésre. Az elnök-vezérigazgató a karnak ajándékozott Fendt 1050-es traktor és a laboratórium kialakításához nyújtott támogatáson túl még egy meglepetéssel szolgált: a dékán ajánlásával egy diák lehetőséget kap arra, hogy ösztöndíjjal eljusson Amerikába, az AGCO kansasi központjába, ahol exkluzív körülmények között töltheti el egyéves gyakorlatát.
Harsányi Zsolt kiemelte, hogy a jó szakemberekre itthon is remek karrierlehetőségek várnak, és ebben az AXIÁL Kft. is aktív segítséget nyújt. Minden évben érkeznek diákok Gödöllőről, akik a cégnél töltik a gyakorlati idejüket. Nem ritka az sem, hogy tanulmányaik befejeztével maradnak a vállalkozásnál, és csatlakoznak a több száz főt számláló szakembergárdához.
A frissen átadott laborban kiépítették egy Fendt 900-as traktor és egy hatsoros vetőgépből álló gépkapcsolat komplett GPS-alapú automata kormányzás rendszerét, továbbá a 900-as teljes Variocentere (terminál, kezelőszervek), valamint vezetőfülkéjének elektronikája is látható – táblára szerelve. Ezzel a felszereléssel minden szimulálható, amit egy gépkezelő használ: a traktor működtetésétől kezdve a munkafolyamatok dokumentálásán át egészen az automata kormányzásig.

Martin H. Richenhagen, az AGCO elnök-vezérigazgatója a Szent István Egyetem évzáró ünnepségén vette át az intézmény szenátusa álta adományozott tiszteletbeli doktori címét (képünkön Harsányi Zsolttal, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével)

Az IT-alapú üzemeltetést kihasználva, az ajándékba kapott Fendt 1050 automatikus kormányzással, emberi irányítás nélkül hozta helybe a laboratórium kulcsát

A laboratóriumban, táblára szerelve, kiépítették egy Fendt 900-as traktor teljes Variocenterét (terminál, kezelőszervek), valamint vezetőfülkéjének elektronikáját

Forrás: