0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A sok eső miatt kérdéses a búza minősége

Egy hetet csúszik az őszi árpa betakarításának kezdete Tolna megyében. A termelők többsége e hét elejére tervezte a munkát, de számításaikat a vasárnapi csapadék keresztülhúzta. A gazdák jó minőségben és közepes mennyiségben bíznak, de az árak mélyponton vannak, írja a Tolnai Népújság.

A megye 216 ezer hektáros szántó területéből idén körülbelül 75 ezer hektáron vetettek kalászos növényt a gazdálkodók. Ennek hetven százaléka őszi búza, húsz százaléka őszi árpa és tíz százaléka tritikálé, tavaszi árpa, zab és rozs együtt. A termelők a tavalyi évhez hasonlóan jó-közepes mennyiségre számítanak.

– A mennyiséggel nem lesz gond – mondta dr. Gabi Géza, a megyei kormányhivatal növényvédelmi igazgatóságának munkatársa, de a minőséget befolyásolhatja a gyakori eső, mely akár fuzáriumos betegségeket is okozhatott, ha a termelő nem védekezett legalább két-három alkalommal. A vasárnapi csapadék a megye különböző területein vegyes mennyiségben hullott, míg Nagydorog környékén 10, addig Szekszárdon 15, Bátaszéken 16 milliméternyi. Az árpa ugyan már megérett, de egy ilyen eső után 3-4 százalékkal is visszanedvesednek a szemek, így a szárítási költségek újabb kiadást jelentenének az amúgy is alacsony felvásárlási árak mellé.

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: