0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Erős az agrárcégek beruházási szándéka

Növekedésre számít az agrárvállalatok többsége, beruházási szándékuk is erősebb, mint a nem mezőgazdasággal foglalkozó cégeké, de számítanak arra, hogy számos kihívással kell szembenézniük a következő években – derül ki a K&H Bank agrárkutatásából.

A bank felmérése szerint az agrárszektor 65 százaléka a jelenlegi növekedési ütem stabilizálódására számít a következő 1-2 évben, fellendülést minden negyedik, visszaesést pedig minden tizedik cég vár. Hároméves távlatban derűlátóbbak a vállalatok: 45 százalékuk várja a mostani gazdasági teljesítmény folytatódását, 42 százalékuk viszont erőteljes növekedésre számít – idézi a bank közleményét az MTI.

A felmérésből az derül ki, hogy a kormányzati intézkedések kapcsán kevésbé bizakodóak az érintettek: a gazdaságpolitika 72 százalékuk szerint nem változtat az agrárcégek helyzetén, 19 százalék szerint pedig kedvezőtlenül hat rá. Kedvezőbb viszont a közterhek megítélése: minden ötödik agrárvállalat csökkenő adókra és járulékokra számít az idén, ami a K&H szerint a felméréskor bejelentett adóváltozásoknak köszönhető.

A kutatás során minden második agrárcég azt jelezte, hogy tervez valamilyen fejlesztést a következő egy év során, miközben a nem mezőgazdasági vállalatoknál ez az arány 38 százalék. Az agrárium 24 százaléka növelni kívánja a beruházásokra fordítandó kiadásokat, főleg technológiafejlesztésre (28 százalék), kapacitásbővítésre (18 százalék) és értékesítés fejlesztésére (13 százalék) költenének. A 2020 utáni uniós ciklus támogatásai jelenleg még bizonytalanok, de a termeléshez kötött agrártámogatások és a zöldítés feltételeinek idei módosításai is kihívást jelentenek az ágazat számára.

Javaslatok a termelői érdekek védelmére

Nem kapnak elég védelmet a termelők szerződéses kapcsolataikban – közölte a Magyarországi Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). Nagyon sok termelő hiába köt írásba foglalt szerződéseket, hiába jár el a legnagyobb gondossággal, végül vagy nem jut hozzá a termékeik ellenértékéhez, vagy csak rendkívül megkésve.
A szervezet konkrét javaslatokat is megfogalmazott a termelői érdekek megerősítésére. Többek között azt, hogy a termelő kérésére a felvásárló/feldolgozó köteles legyen biztosítani a kéthetes elszámolás lehetőségét; a feldolgozónak/felvásárlónak a tárgyhó első napján tájékoztassa a termelőt az adott havi átvételi árról; meg kell teremteni az online termelői nyomon követhetőség jogszabályi és technikai feltételeit; a fizetési határidők betartását kiemelten kell ellenőrizni, hogy elkerülhetőek legyenek a tapasztalt visszásságok. (MOSZ)
 

Forrás: