0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Több mint 174 ezren igényeltek zöldítési támogatást tavaly

Bevezetésének első évében több mint 174 ezer magyar gazda mintegy 5 millió hektár után igényelte a zöldítési támogatást 2015-ben - közölte a KPMG könyvvizsgálati, adó- és üzleti tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó vállalat hétfőn az MTI-vel.

Az 5 millió hektár után hektáronként nagyjából 80 euró zöldítési támogatást hívtak le az igénylők.
Cserháti Gábor, a KPMG magyarországi agrártámogatásokért felelős igazgatója a közleményben ismertette: az ellenőrzési eredmények jelenlegi feldolgozottsági szintjén elmondható, hogy a kért támogatás elenyésző része veszett csak el igénylési hiba miatt. Kitért arra: a friss szabályozás még kérelembeadás közben is módosuló részletei, valamint a gyarapodó helyszíni ellenőrzési szempontok nemcsak a gazdák, hanem az ellenőrzést végző Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) számára is komoly kihívást jelentettek. A hivatal ezért – főként a kapcsolódó helyszíni ellenőrzési munkák végrehajtására – országosan 60 új ellenőrt vett állományba.
Az KPMG igazgatója szerint a 2015-ös tanuló év után minden érintett rutinosabban vághat majd neki az új igénylési időszaknak, és a megszerzett tapasztalat sokat segíthet abban, hogy Magyarország 2016-ban is a lehető legnagyobb mértékben kihasználja a rendelkezésére bocsátott közvetlen támogatási keretösszeget. (Képünk illusztráció.)

Forrás: MTI Eco
 

Forrás: