0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

AGROmashEXPO 2016 – Digitalizált mezőgazdaság

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter köszöntőjével nyitott meg a 34. AGROmashEXPO és 6. AgrárgépShow január 27-én, szerdán. Magyarország agrárgépipari csúcsrendezvényének népszerűségét jelzi, hogy a kiállításon 9 pavilonban 38 ezer négyzetméteren a magyar és a nemzetközi gépipar és inputanyag-gyártás, -forgalmazás piaci szereplőinek színe-java megjelent. Ezt erősítette meg köszöntőjében Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója is. Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke a kor kihívásairól, a szaktudás, szakképzés fontosságáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság is belépett a digitalizált világba.

Ganczer Gábor hangsúlyozta, hogy a szervezőknek ezen a kiállításon könnyebb dolguk van a megszokottnál, mivel a kiállítóhelyek többsége már ősszel elkelt. Ez annak köszönhető, hogy a magyar agrárium meghatározó szereplői, és azok érdekképviseleti szervezetei (MEGFOSZ, MEGOSZ, GOSZ, és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) fontosnak tartják a megjelenést, a kiállításon való részvételt. A rendezvény egyik új és fontos szereplője a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatósága. A nagyok találkozója ez, amely jelentős nagyközönséget vonz a kiállítók standjaira. A magyar gazdálkodóknak nem kellett hosszan magyarázni, hogy az élelmiszer, azaz mindaz, amit ő előállít, stratégiai kérdéssé vált a túlnépesedett bolygónkon. A gazdák is felismerték, hogy az élelmiszer-biztonság központi kérdés, mondta a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója. A magyar mezőgazdaság évszázados tapasztalata mellett a mai gazdálkodók innovatív szemlélete is segíti ezt a folyamatot. Nagyot léptünk előre, hiszen húsz évvel ezelőtt számunkra egy amerikai gazdaság a „science fiction” kategóriában mutatkozott meg, ma azonban a hazai földeken is a legmodernebb technika, technológia segítségével művelik a gazdálkodók a földet, ugyanis ezt a szakadékot egy nagy lépéssel ugrottuk át. Lenyűgöző az a tempó, amellyel az egész ágazat alkalmazkodik ehhez. Nem maradt más dolgunk, hogy a sikertörténet továbbvivőinek utánpótlásáról gondoskodnunk.


Fazekas Sándor miniszter a beszédét azzal kezdte, hogy a ma megnyíló nemzetközi szinten is ismert és elismert szakkiállítás, az AGROmashEXPO a gazdák és a gyártók számára egyaránt fontos. Elmondható, hogy a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb eseménye ebben az évben. Minden ilyen kiállítás a teljesítményeket is bemutatja, egyben a lehetőségekről is szól. A miniszter fölidézte a közelmúltban véget ért magyar kormánydelegáció mongóliai útját. Mongólia és más közép-ázsiai országok komoly lehetőséget nyújtanak a magyar befektetők, gépgyártók, technológiai fejlesztők, vagyis az egész magyar mezőgazdaság számára, hiszen ott igény van húsüzemek építésére, mintagazdaságok kialakítására, sertés- és marhatartó telepek beruházására, és még sorolhatnánk a lehetőségeket. A mongol mezőgazdasági minisztériummal megállapodtak arról, hogy ezekben a kérdésekben együtt dolgoznak; ők ellátogatnak Magyarországra, fölmérik azokat a teljesítményeket, amelyeket a magyar mezőgazdaság, és a mögötte meghúzódó gépipar, mezőgépgyártás is felmutatott ebben az időszakban.
A magyar mezőgazdaság, az élelmiszer-gazdaság, illetve az úgynevezett agrobizniszben résztvevő vállalkozások számára a belső piac ellátása az elsődleges, hangsúlyozta a miniszter. Mindamellett fontos, hogy a külpiacokon is eredményesek legyünk, és minél nagyobb részarányt tudjunk kihasítani magunknak a mezőgazdaság gyorsan fejlődő területeiből. A magyar gépgyártás az elmúlt évben nemcsak megőrizte a 2014-ben elért jelentős bővülését, hanem további 2 százalékkal tudta növelni a belföldi értékesítést. A kivitel is eredményesnek bizonyult, mivel annak értéke tavaly mindegy 470 millió eurót tett ki. A magyar mezőgazdasági gépgyártás termelésének több mint 80 százalékát adja a kivitel. A magyar gazdálkodók több mint százmilliárd forint értékben vásároltak mezőgazdasági gépeket, és különösen jó hír, hogy 2015-ben mintegy 300 darab arató, cséplő gép kelt el tavalyelőtti 196 darabbal szemben.


Az idei AGROmashEXPO-n 350 kiállító vonult fel, és bemutatja azt a teljes repertoárt, amellyel a hazai agrárvállalkozások, magángazdálkodók világszínvonalon tudnak termelni. A miniszter néhány olyan kérdést is érintett, amelyek az idei gazdálkodói évet jelentősen befolyásolja. Elsőként említette az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat, amelyben arra számítanak, hogy a rendelkezésre álló teljes uniós forrást fölhasználják. A területalapú támogatások jelentős részének kifizetése megtörtént, illetve folyamatban van. A miniszter arra számít, hogy a Miniszterelnökség a programban foglalt kötelezettségét tudja teljesíteni. Jogos elvárás a gazdatársadalom részéről az, hogy a miniszterelnökségi pályázatok haladéktalanul jelenjenek meg. Mindehhez a megfelelő hitelezési háttér rendelkezésre áll, hiszen a beruházási hitel, amit a Magyar Nemzeti Bank működtet kifejezetten eredményes. Január elsejével elindult az agrárágazatban a nagysikerű hitelprogram harmadik szakasza két, egyenként 300-300 milliárd forintos keretösszeggel. A fontos persze az, hogy a gazdák tudnak-e élni ezzel a lehetőséggel. Ehhez azonban szándék és jövőkép szükséges. A felmérések azt mutatják, hogy a gazdák 90 százaléka tervez fejlesztéseket, és kétharmaduk gépet szeretne vásárolni. A miniszter hozzátette, hogy a gazdálkodók 60 százaléka földet is szeretne vásárolni, ami visszaigazolja, hogy a helyben lakó földművesek pozíciója erősödik, és eredményes az e témakörben indított kormányprogram. Összességében tehát az látható, hogy 2016 sikeres és eredményes éve lehet a magyar mezőgazdaságnak, mondta végezetül Fazekas Sándor.
Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy az agrárágazat is belépett a digitalizált világba, ahol már nem elegendő vakon hagyatkozni a precíziós gépekre és technológiákra, működtetésükhöz, üzemeltetésükhöz maga szintű szaktudásra és képzett szakemberekre is szükség van. Az AGROmashEXPO felvonultatja a legmodernebb technológiákat, így a magyar gazdálkodók fel tudnak készülni a jövő kihívásaira is. A MEGFOSZ mindent megtesz annak érdekében, hogy kellően képzett utánpótlás kerüljön ki a szakiskolák padjaiból. (Fotó: Kiss Gergő)

 

Forrás: